Többszáz éves csontvázak kerültek elő egy tapolcai telken

Többszáz éves csontvázak kerültek elő egy tapolcai telken

A leletek a Szent Miklós körtemplom romjaitól nem messze bukkantak elő.

Egy építkezést megelőző kötelező régészeti feltárás során két teljes csontváz bukkant elő a föld alól a tapolcai Damjanich utca elején, egy jelenleg üres építési telken. A feltárást Pátkai Ádám Sándor, a veszprémi Laczkó Dezső múzeum középkori emlékekkel foglalkozó régésze vezette, a munkában ezúttal segítőként vett részt Hangodi László főmuzeológus és Gaál Keller Katalin önkéntes munkatárs – tájékoztatott közösségi oldalán a Tapolcai Média.

A most feltárt, vélhetően férfi emberi maradványok kora a XV., XVI. századra tehető a mellettük talált ezüst és ezüstözött pénzérmék alapján. Ezek a pénzek a korabeli hiedelemvilág szerint a túlvilág révészének jártak, akinek fizetni kellett azért, hogy átsegítse a halottat a túlvilágra.

A most feltárt csontok egyébként Tapolca elpusztult középkori temploma, a Szent Miklós körtemplom melletti hajdani temető jól ismert területén kerültek elő, felbukkanásuk tehát nem volt meglepő a szakemberek számára. Ez a temető az Árpád-kortól egészen a 18.század közepéig használatban volt – mondta Hangodi László.

Pátkai Ádám Sándor lapunk érdeklődésére a helyszínen elmondta, az emberi maradványokról, a helyszínről rajz- és fotódokumentáció készül, a csontokat felszedik, elcsomagolják, majd a veszprémi múzeumba szállítják jövőbeli antropológiai vizsgálatok céljából. Az építési telken egyébként nem találtak a hajdani templom részét képező falmaradványokat, ami a tapolcai tulajdonos számára jó hír, hiszen nagy valószínűséggel így nincs akadálya annak, hogy megkezdje az építkezést.


Forrás: Tapolcai Média / Facebook
Fotó: Tapolcai Média / Facebook

Kapcsolódó

Kutyával a Balatonra? Újra megjelenik a Kutyabarát Balaton Élménykalauz és Térkép

A Civil Pódium Egyesület támogatásával és a Kutyabarát.hu szakmai együttműködésével újra megjelenik a kutyá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Hajmáskér

Hajmáskér és Sóly közös, összevont református hitközössége sok évszázados múltra tekint vissza. Ennek a tör
Elolvasom

RESTART a természetvédelemben – Kisapátiban találkoznak a hazai zöldek

2026. július 3–5. között a Tapolca-közeli Szent György-hegy ad otthont a „RESTART a természetvédelemben” cí
Elolvasom