Tömegverekedés tört ki Balatonlelle sétálóutcáján (videó)

Tömegverekedés tört ki Balatonlelle sétálóutcáján (videó)

Az érintettek szerint egy illetlen megjegyzés okozta a kalamajkát.

A Fonyódi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azokkal a fiatal férfiakkal szemben, akik összeszólalkoztak, majd kölcsönösen bántalmazták egymást Balatonlellén – írja az ugyeszseg.hu.

A vád szerint két, harmincas éveiben járó férfi 2023 augusztusában az egyikük menyasszonya társaságában szórakozni érkezett a Balaton-parti városba, ahol nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Amikor ezt követően éjszaka a forgalmas sétáló utcán a vádlottak elsétáltak másik három férfi mellett, velük egy illetlen megjegyzés miatt szóváltásba keveredtek.

Ez a vita – annak ellenére, hogy az egyik vádlott jelenlévő menyasszonya megpróbálta azt megakadályozni – nem sokkal később tettlegességig fajult. A két  társaságba tartozó férfiak egymásra támadtak, és többször megütötték, illetve megrúgták a másik csoport tagjait. A verekedés során hárman is könnyű sérüléseket szenvedtek, a további bántalmazásnak az vetett véget, hogy egy szemtanú értesítette a rendőrséget, melyet észlelve az egyik társaság távozott a helyszínről.

A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette. A felvétel itt tekinthető meg.

Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Márciusban rajtol a 15. Balaton Szupermaraton

A teljes 196 kilométeres táv mellett egy-egy napokra is csatlakozhatnak az érdeklődők. - - Idén márciu
Elolvasom

Júliusban Velencén indul újra a B MY LAKE Fesztivál

2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a
Elolvasom

Farsangi bringatúrát indítanak Balatonfüredről

A rendezvényre már be is telt a nevezés. - - 2024-es adatok szerint a hazai vendégforgalom csaknem 2
Elolvasom