Tovább irtják a szúnyogokat háromszáz településen

Mintegy háromszáz településen, csaknem ötvenezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyogirtási program – tájékoztatott a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Kiterjedt gyérítést végeznek a szakemberek Somogy, Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, a Duna mentén Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében, valamint a fővárosban, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos folyó menti településén – írták a közleményben.

A munkálatokat szélcsendes időben, az esti és éjszakai órákban végzik el. A közlemény szerint az elmúlt heti kánikula és a több hete tartó csapadékhiány következtében az ország jelentős részén, főként az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte. A szárazság miatt eltűnt a tenyészőhelyek többsége és a tartós meleg a kifejlett szúnyogok élettartamát is csökkenti.

Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, néhány Duna menti régióban és az észak-keleti országrész egyes területein továbbra is jelentős a szúnyogártalom – ismertették.

Arról is beszámoltak, hogy érintett települések önkormányzatai egyedi értesítést kapnak a munkavégzés tervezett időpontjáról, továbbá a program megtalálható a katasztrófavédelem honlapján is.

Ha az időjárás nem teszi lehetővé az előre meghirdetett időpontban a szúnyoggyérítést, akkor a következő két nap során végzik a permetezést – áll az OKF közleményében.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Óvjuk együtt a Balatont: a Magyar Vitorlás Szövetség felhívása a tó tiszta vizéért

A Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlás társadalom képviseletében elkötelezett a Balaton természeti ér
Elolvasom

A STRAND Fesztivál szervezői szerint róluk szól 2026 – bemutatkozik az idei STRAND FAN négyese

A tavalyi siker után 2026-ban is folytatódik a STRAND Fesztivál saját tehetségmutató kezdeményezése, a STRA
Elolvasom

Zalaszentgróton új víznyerő kutat indítottak be

Zalaszentgróton és térségében rendeződni látszik a több mint egy hónapja érvényes másodfokú vízkorlátozás,
Elolvasom