Úgy gyártották a Balaton ikonikus szállodáit?

Az 1960-as és ’70-es években szaporodtak meg leginkább a hotelek és üdülők a Balaton partján. Ezen épületek többsége meghatározóan formálta át a magyar tenger arculatát és sokuk még a mai napig is működik. Kevesen tudják azonban, hogy ebben az időszakban a legtöbb ilyen szálloda valójában egy speciális üzemben “jött világra” – olvasható a toretro.blog.hu-n.

A hatvanas évek második felétől a hetvenes évek közepéig valóságos üdülő- és szállodaépítési láz söpört végig a Balaton partján, és ennek során készült szinte valamennyi, a Balaton képét ma is meghatározó szálláshely. Ha csak a legjelentősebb hotelekből szemezgetünk, akkor 1962-ben a Balaton szállóval vette kezdetét a siófoki szállodasor létrehozása, mely az Európa 1966-os átadásával zárult le. 1963-ban adták át a Club Tihany elődjét, a Tihany Hotelt, míg a füredi Annabellát 68-ban, a Marinát 69-ben vehette birtokba a nyaralók hada, de 1971-ben lett kész a keszthelyi Helikon is. A szállodagyárat azonban a SZOT ezüst-parti gigaépítkezése hívta életre.

A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) ugyanis tervbe vette egy 3600 fős üdülősor kivitelezését (összehasonlításként az akkoriban átadott siófoki szállodasor csak 2000 férőhelyes volt). Nem nehéz elképzelni, hogy milyen ipari kapacitást foglalt le egy ilyen építkezési sorozat.

Arra hamar rájöttek, hogy a hagyományos építési módokkal lehetetlen belátható időn belül az épületek kivitelezése, így hamar a házgyári betonelemek vagyis a panelek használata mellett döntöttek. Ugyanakkor az ország már működő házgyárai éppen a végeláthatatlan lakótelepek alapanyagigényének kielégítésén dolgoztak, gyakran tíz évre(!) előre lekötött kapacitással. Ekkor jött a nagy ötlet!

A legenda szerint a siófoki sörraktár járdájának öntése közben villant be az elképzelés, hogy mennyire egyszerű lenne egy mini házgyárat létrehozni az Ezüst part közelében, Siófokon, hiszen csak minimális építkezésre lenne szükség, melyet könnyen fedezne a kieső szállítási díj (a déli part építkezéseit korábban gyakran a legnagyobb, a győri házgyár látta el, gyakran tonnás súlyú elemekkel) és a betonhoz szükséges homok is szinte korlátlanul rendelkezésre állt a tóban. Az ötlet hamar megfogant, és a Lakóterv kidolgozta a paneles szállodaépítési módot, mellyel egy 200 ágyas épületet 4 hónap alatt tető alá lehetett hozni, a korábbi másfél éves átfutási idő helyett, míg a bekerülési költség jelentősen csökkent (ez annyira gyors volt, hogy a belső munkálatok nem is tudták tartani az iramot). A Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat első pillanattól szállodagyár néven emlegetett telepét 1967 novemberében kezdték építeni és következő év nyarán már ontotta a kész paneleket.    

  Azért vált lehetségessé ez gyors tempó, mert a betonelemek készítési folyamatainak csupán egy részét szükséges fedett helyen végezni, míg a többit a szabad ég alatt is le lehet bonyolítani. A fedett részt pedig aránylag könnyen mobilizálható ún. poligon épülettel meg lehetett oldani, amit később tovább lehet vinni máshová, ha szükséges. A telep teljes költsége végül alig hat millió forintra rúgott, ami a SZOT üdülősor 350 milliós büdzséje tükrében is elenyésző összeg. A telep kapacitása napi 18-20 panel volt, melyből 25 félére és összesen 1346 darabra volt szükség egy háromemeletes épülethez. A szállodagyár ötlete vagyis, hogy egy nagyobb szabású építkezésnél a közelbe telepítsenek egy mini házgyárat, nemzetközi szinten is komoly figyelmet generált.

A megnyitás után pár hónappal, 1968. szeptember 18-20 között Balatonfüred adott otthont a nemzetközi szálloda- építési konferenciának, melynek egyik legnépszerűbb programpontja a szállodagyár felkeresése volt. Emellett a gyár még Líbiából is kapott megrendeléseket komplett épületek kivitelezésére, először Siófokon gyártott elemekből (Fiuméig kamionnal, majd onnan hajón szállították a paneleket), majd később egy ott telepített hasonló mini házgyárból. A szállodagyárat 1974-ben renoválni és bővíteni kellett, mivel a megbízások száma az egekbe szökött. Nemcsak a SZOT-nak építettek Siófokon , hanem itteni elemekből készült az újságíró üdülő négy épülete, a Dunai Vasmű és a Medicor közös nyolcemeletes üdülője is. Emellett ők készítették a paneleket a lellei 300 lakrészes gyermeküdülőhöz és az Öntödei Vállalat lellei üdülőjéhez, a Dunamenti Hőerőmű kenesei építkezéséhez, valamint a Beloiannisz gyár boglári üdülőjéhez.

Az igazi sikertörténet 1982-ben, az Út- és Vasútépítő vállalat széplaki üdülőjének építésével fejeződött be. Anyagi források híján ekkor zárult le a balatoni szállodaépítési láz. A magyar tenger arculatát mai napig meghatározó szálloda- és üdülőépületek ekkorra szinte kivétel nélkül elkészültek, és a csökkenő állami lehetőségekből már többnyire csak a karbantartásukra futotta vagy néha arra sem. A szállodagyár ötlete fényesen bevált, ám a panelépítkezések megszűnése után már csak vegetált az üzem, melyet 1991-ben ajánlottak fel privatizációra.