Új 5G szolgáltatás létesül a Balatonnál

A növekvő igény miatt elérkezettnek látta az időt a Telenor az 5G szolgáltatás megkezdésére. Először Budapesten és a Balaton környékén installálják majd az új technológiát – adta közre a vg.hu.

Az idei évben az 5G mellett nagy hangsúlyt kapnak a digitális termékek, amely a mobil-pénzügyi szolgáltatásokat, IoT megoldásokat, illetve az ígéretes startup-okkal való közös, ügyfelek számára értékteremtő szolgáltatások bevezetését jelenti – idézi a Világgazdaság Peter Gazikot, a Telenor Magyarország vezérigazgatóját. Szintén az idei tervek között szerepel az eSIM bevezetése a Telenornál.

A szektor számára egyébként mozgalmasan indult az év, részben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) frekvenciaaukciója miatt, amelyen a Telenor sikeresen licitált a 900-as és 1800-as frekvenciatartományban is, 15 évre meghosszabbítva ezen sávokban a rendelkezésre álló frekvencia-licenszeket, amelyért 56,854 milliárd forintot fizetett.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy tavaly belföldön a megszokott éves növekedési trendeknél jelentősebb hálózati forgalomnövekedést realizált a társaság, a mobilnet-forgalom éves szinten átlagosan mintegy 30 százalékkal nőtt, amely meghaladja az évről-évre megfigyelhető forgalomnövekedési trendet. A beszélt percek tekintetében éves szinten átlagosan 10 százalékos növekedés volt tapasztalható, amelyet elsősorban nem a hívások darabszámának, hanem a hívások hosszának növekedése eredményezett.

A külföldi utazások csökkenése miatt a roamingforgalom trend szerint várt növekedése elmaradt.
A mobilfizetési szolgáltatások forgalmában szintén jól kirajzolódott a díjmentes parkolás hatása, alacsonyabb forgalmat eredményezve a mobilszámlával fedezett parkolások terén, amelyet a mobil lottó növekvő forgalma kis mértékben kompenzált tavaly.



Kapcsolódó

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom

Új elektromos buszok érkezhetnek Füredre

Az elektromos járművek már akár a nyáron is üzembe állhatnak. - - Tovább folytatódik a Zöld Busz Pro
Elolvasom