Új konferencia központ építésébe fogtak Füreden

Új konferencia központ építésébe fogtak Füreden

Idén augusztussal veheti kezdetét a régi Huray utcai piac területén egy új, mélygarázsos konferencia központ építése Balatonfüreden. A beruházás során a 71-es úton két új csomópontot is létrehoznak majd. A hatmilliárd forintos kivitelezés 2023-ban fejeződik be, ha minden a megfelelő ütemben halad – olvasható a település honlapján.

A turisztikai és gazdasági szempontból is jelentős beruházás négy forrásból valósul meg, az Uniótól 3 milliárd forint támogatást kapott a város, a többi költséget hazai pályázatokon nyert támogatások fedezik.

A jelenleg parkolóként használt területen egy ötezer négyzetméteres komplexum épül. A 650 férőhelyes díszteremmel rendelkező konferencia központ alatt egy 290 parkolóhelyes mélygarázst alakítanak ki, a beruházás részeként a központ kiszolgálására, az önkormányzat beruházásában, egy ötven szobás kisebb szálloda is létesül. A területen parkosítanak, igényes díszburkolatokat helyeznek el.

A program részeként a 71-es főúton két csomópontot is kiépítenek, átalakítják a Club Helka előtti közlekedést, a Jókai út-71-es főút kereszteződésében pedig egy jelzőlámpás, kétsávos körgeometriás csomópont létesül.

A város gazdaságának nagyon fontos, hogy olyan fejlesztéseket tudjunk megvalósítani, amelyek nem a nyarat és a hétvégéket, hanem az elő- és utószezon munkanapjait érintik. Olyan fejlesztések kellenek, amelyek segítenek növelni a jövedelmeket a városban, például a panziókban, szállodákban, illetve további szolgáltatóknál. A fiatalokat csak úgy tudjuk itt tartani, ha éves állást és megfelelő jövedelmet nyújtunk nekik. Régi vágy továbbá, hogy Balatonfüreden legyen egy megfelelő nagyságú rendezvényterem, ahol ünnepekkor, nagyobb rendezvényeknél együtt tudunk lenni. Ezzel a beruházással mindez megvalósul illetve a város az elő és utószezonos konferencia turizmus meghatározó vidéki központja lehet

– nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Bóka István, polgármester.

Az építkezés a nyílt, uniós közbeszerzési eljárás lezárását követően kezdődhet el, a tervek szerint ez év augusztus 20-a után. A beruházás miatt jövő nyáron a 71-es út alatti városrészben lesznek parkolási fennakadások, de ezzel számol az önkormányzat, és a város keleti illetve nyugati bevezetési pontján biztosítanak majd megfelelő parkolási lehetőséget.





Kapcsolódó

Különleges barokk mennyezet- és falképeket csodálhatnak meg a látogatók a veszprémi Érseki Palotában

Több megfejtésre váró rejtélyt is tartogattak a szakembereknek a közel 250 éves alkotások. - - Befejez
Elolvasom

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom