Új mentőállomást alakítanak ki Révfülöpön

Új mentőállomást alakítanak ki Révfülöpön

Új mentőállomást alakítanak ki Révfülöpön kormányzati támogatással – jelentette be Navracsics Tibor, a Veszprém megyei 3-as választókerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje csütörtökön a Balaton-parti településen tartott sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a Balaton nyugati medencéjébe az itt élők mellett az ország számos térségéből látogatnak nyaralni, kikapcsolódni, dolgozni. Eddig Balatonfüred és Keszthely között állandó mentőállomás nem volt, csak szezonálisan működött mentőpont.
    

Azonban a hagyományos értelemben vett szezonon kívül is egyre többen járnak már a térségbe, sőt, részben a koronavírus-járványnak köszönhetően többen költöztek nagyvárosokból is a Káli-medencébe, így igény mutatkozott a magasabb szintű ellátásra – mutatott rá.
    

Navracsics Tibor jelezte: a kormány bruttó 63,5 millió forinttal támogatta egy ideiglenes mentőállomás feltételeinek kialakítását Révfülöpön, és ezzel párhuzamosan elindul egy végleges, modern mentőállomás létesítésének tervezése is.
    

Mindenkinek az az érdeke, hogy minél hamarabb és minél közelebbről érkezzen a segítség – fogalmazott Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Elmondta: a mentőszolgálat adataiból is látszik, hogy a térségben nem csak a nyári időszakban kell megerősíteni a mentést.
    Tájékoztatása szerint Veszprém megyében a mentők tavaly 48 ezer feladatot láttak el, emellett további mintegy 56 ezer koronavírus-mintavételt végeztek több ezer kilométert megtéve.
    

A főigazgató az MTI-nek elmondta: az ideiglenes mentőállomás még a nyári szezon előtt megkezdi működését. Kezdetben egy mentőgépkocsi áll szolgálatba, de a későbbiekben akár több egység is dolgozhat Révfülöpről.
    

Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere, a térség településvezetői nevében üdvözölte a beruházást, amely a biztonságot és a biztonságérzetet is növeli a Káli-medencében. Kiemelte: a végleges mentőállomás megépüléséig önkormányzati ingatlanon működhet az ideiglenes mentőállomás, ahol kulturált szálláshelyet és telephelyet alakítanak ki a mentődolgozók számára.
    

A polgármester közölte: Révfülöp képviselő-testülete hétfőn szándéknyilatkozattal erősítette meg a mentőállomás létesítésének támogatását.
    

A sajtótájékoztatón több Káli-medencei település – köztük Ábrahámhegy, Balatonhenye, Káptalantóti, Kékkút, Kővágóörs, Mindszentkálla, Salföld és Szentbékkálla – polgármestere is megjelent.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Egy római kori villagazdaság teljes eszközkészletére bukkantak Tapolca közelében

Az úgynevezett depólelet a Krisztus utáni 4-5. századból származik. - - A Wass Albert Könyvtár és Mú
Elolvasom

Jön a tavasz, már elő is bújt a medvehagyma a Balatonnál

Megéri nyitott szemmel járnunk az erdőkben, mivel a medvehagyma már felütötte a fejét a szokásos lelőhelyek
Elolvasom

Április 26-án avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát Veszprémben

Erdő Péter bíboros lesz a Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása alkalmából rendezett ünnepi szentmise főcel
Elolvasom