Újabb nemzetközi díjat kapott a Balaton Sound

Újabb nemzetközi díjat kapott a Balaton Sound

Szerdán késő este zajlott a legnagyobb nemzetközi fesztiválokat díjazó gála, a European Festival Awards  a hollandiai Groningenben, ahol az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában a Balaton Sound „Safety First” programja hozta el a fődíjat.

A Balaton Sound a 2018-ban debütált Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával tesz konkrét lépéseket annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. A program népszerűségét mutatja az is, hogy tavaly már – az első évhez képest – kétszer annyi önkéntes csatlakozott a Safety First programhoz.

Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője így nyilatkozott a programmal kapcsolatban: „A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. 2019-ben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával igyekeztünk elérni, azzal a céllal, hogy a nemzetközi közönséghez is eljusson a program léte.

A kategóriában olyan fesztiválokat előzött meg a Sound, mint a német Happiness, a szlovák Pohoda vagy a szintén német Wat en Schlick fesztiválok.

A Balaton Sound korábban már a European Festival Awards megmérettetésén elnyerte a Legjobb Közepes Méretű Fesztivál fődíját is.

Forrás: life.hu   Fotó: balatonsound.com

Kapcsolódó

Ma indul a harmadik Holtszezon fesztivál Veszprémben

A nagyszabású rendezvény idén is nívós fellépőket és előadókat sorakoztat fel egy seregnyi helyszínen. - -
Elolvasom

Megérkeztek az idei Balaton Sound legfrissebb nevei

A 2024-es line-up underground fronton is igyekszik majd domborítani. - - Az egyik legaktuálisabb női D
Elolvasom

Marshmello, Paul Kalkbrenner és Timmy Trumpet is fellép a jövő évi Balaton Soundon

Mások mellett Marshmello, Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype és Purple Disco Machine is fellép j
Elolvasom