Újabb városrész szépülhet meg Veszprémben

Újabb városrész szépülhet  meg Veszprémben

A közbeszerzési versenyt egy 339 milliós ajánlat nyerte. A munkát egy helybéli központtal rendelkező cég kezdheti meg az érintett területen.

Elrajtolhat egy már korábban is várt útfelújítás a Veszprémben a TED-ben a közelmúltban közzétett hirdetmény alapján. A Jeruzsálemhegy és az Egyetemváros határterületén futó Kiskőrösi utca felújításának szükségességéről tavaly decemberben egy másik, éppen lezárult városi útfelújítás kapcsán is beszélt a helyi önkormányzati képviselő – írja a magyarepitok.hu.

A friss adatok szerint az utca teljes hosszában, vagyis 1020 méteren kaphat rekonstrukciót, a kivitelezőnek pedig a szintén helybeli központú Practical Kft.-t választották ki. A projekt értéke mintegy nettó 339 millió forint, a beruházó pedig Veszprém Megyei Jogú Város.

Ebből az összegből a tervek szerint nemcsak magát az utat újítják fel, hanem többek között a járdákat is átépítik, kapubehajtókat is kialakítanak, hat helyszínen párhuzamos parkolókat is kiépítenek, illetve rendezik a zöldterületeket is.

(A kiemelt kép illusztráció)


Forrás: magyarepitok.hu
Fotó: magyarepitok.hu

Kapcsolódó

Új világrekord született a Balatonon

A brit David Knock által kifogott kapitális ponty 47,8 kilogrammot nyomott. - - A Balatonedericsen tal
Elolvasom

Franco Nero Veszprémbe érkezik

A világsztárt május 20-án látja vendégül a Veszprémi Petőfi Színház. - - Átható kék tekintet, amely el
Elolvasom

Újabb fejlesztéseket eszközölnek a balatoni vasútállomásokon

A következő szakaszba lép a Balaton vasúti infrastruktúrájának modernizációja. - - A projektek célja,
Elolvasom