Utoljára a neandervölgyi ember által láthatott üstökös közelít a Föld felé

Utoljára a neandervölgyi ember által láthatott üstökös közelít a Föld felé

Az üstököst tavaly márciusban fedezték fel. Január végén pedig segédeszközök nélkül, szabad szemmel is látható lesz.

Különleges égi jelenséggel kedveskedik nekünk 2023. Egy üstököst figyelhetnek meg azok, akik rendelkeznek távcsővel, de szabad szemmel is láthatóvá válik majd január végén – február elején. 

Önmagában az üstökösök is érdekesek, azonban a C/2022 E3 (ZTF) kódjellel illetett üstökös csak 2022 márciusában kapta „nevét”, mivel csak ekkor fedezték fel. Különlegessége azonban itt nem ér véget, hiszen láthattuk már ezt a jelenséget korábban is – írja a koponyeg.hu

Illetve ez így pontatlan, mi ugyanis nem láthattuk, őseink azonban igen. Az üstökös mintegy 50 000 évvel ezelőtt már látható volt bolygónkról, igaz, akkor még a neandervölgyi emberek is megcsodálhatták. 

Ha szeretné, az üstököst most is megcsodálhatja, ehhez azonban egyelőre mindenképpen szüksége lesz távcsőre is, ha az időjárás is kegyes lesz, akkor azonban a hónap végén minden segédeszköz nélkül is megfigyelhető lesz a C/2022 E3 (ZTF). 


Forrás: koponyeg.hu
Fotó: skyandtelescope.org

Kapcsolódó

Megindult a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a
Elolvasom

Történelmi rekordok és drámák az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj szélviharos első napján

Történelmi napot hozott az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki nyitánya: a kihívást jelentő, olyko
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ördögigafa, Sümeg

A Sümeg melletti Sarvaly középkorban elpusztult falváról, pontosabban annak erdei nyomairól már értekeztünk
Elolvasom