Valóságos programdömpinggel készül a Kabócza Bábszínház az őszi szezonra

Több korosztályt szólít meg a Kabócza Bábszínház rendkívül színes őszi programja, melyet a társulat művészeti titkára mutatott be részletesen a balatontelevizio.hu hasábjain.

Sipos Tekla elmondta: szeptemberben két új Rumi László által rendezett produkciót mutatnak be, előbb Nyakigláb artisták a porondon címűt, majd Mesecirkusz címmel egy óvodásoknak szóló előadást.

Ezután a szombathelyi Weöres Sándor Színházzal és a Mesebolt Bábszínházzal közösen állítanak színpadra egy Patrick Ness Szólít a szörny című regénye alapján Vidovszky György által írt és rendezett, az iskolai zaklatásokat középpontba állító darabot. Ennek célcsoportja a középiskolás korosztály lesz, és Veszprémben november elején, drámafoglalkozással egybekötve láthatják a fiatalok.

Szintén ősszel mutatják be a Hamupipőkét Sramó Gábor rendezésében, melynek bábszínházi adaptációját Szántó Viktória írta. Az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak szóló darabot a klasszikus formában, kesztyűbábokkal játszva állítják színpadra.

A jövő év egy grandiózus előadással, Katona József Bánk Bánjával kezdődik, melyet a Veszprémi Petőfi Színházzal és a temesvári Csiky Gergely Színházzal koprodukcióban készít a Kabóca. A darabot Markó Róbert rendezi, és a Latinovits-Bujtor Játékszínben láthatja majd a közönség.

Tavasszal még a Sárkányölő Fiorentinosz című darabot is bemutatják Rumi László rendezésében, melyet az Otthon című babaszínházi produkció követ Bartal Kiss Rita rendezésében. Az évad végén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal együttműködve egy gasztroszínházi előadással is készülnek szintén Rumi László rendezésében.
Sipos Tekla arról is beszélt: folytatódik a Papa-Mama-Gyerekek program, melyekre ismert – A széttáncolt cipellők, A kis hableány, A kis gömböc, Vitéz László, A szőrdisznyócska – darabokat hívtak meg vendégjátékként.
A felnőtteket az áprilisra tervezett Mesefesztiválon Góbi Rita, illetve a KL Színház az elmúlást középpontba állító előadásaival szeretnék megszólítani.

Emellett műsoron tartják tavalyi bemutatóikat, valamint a Bánk bán hosszú próbáinak időszakában a kolozsvári bábszínház is vendégszerepel Veszprémben a Brémai muzsikusok című darabbal.
Szeptember végén háromnapos nemzetközi workshopot is tartanak Veszprémben. A Global roots Erasmus+ program első személyes találkozóján öt ország – Svédország, Dánia, Hollandia, Németország és Magyarország – hét intézménye oszthatja meg tapasztalatait az edukáció, a művészet és a fenntarthatóság témájában – jelentette be a művészeti titkár.
Sipos Tekla elmondta: idén Gidófalvi Imola Marosvásárhelyről csatlakozott a Kabóca társulatához.



Kapcsolódó

Már él a jelentkezés a balatonfüredi Jókai-bableves főzőversenyre

A nagy sikerű főzőverseny immár 21. alkalommal kerül kalap alá a Koloska-völgyben. - - Már lehet jele
Elolvasom

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe a Balatonon

A bajba jutott férfiak már a kihűlés szélén álltak, mikor a vízirendőrök rájuk találtak. - - A horgász
Elolvasom

Családi bölcsőde nyílik Balatonfüreden

Az ízig-vérig modern intézmény három csoportot indít. - - A Széchenyi 2020 program keretében a Telepü
Elolvasom