Vasárnap rajtol a Balaton Mountainbike Maraton

Idén rendezik meg ötödik alkalommal a Balaton Mountainbike Maratont, a környék egyik legjelentősebb sportversenyét. A startpisztoly Balatonfüreden dördül majd el augusztus 16-án délelőtt.

A rendezők 600 résztvevőt várnak a versenyre, amelyen négy távon (15 km, 25 km, 45 km, 65 km) lehet rajthoz állni. A versenyzők a Balaton-felvidék csodálatos tájain kijelölt erdei pályán haladnak. A mezőny átteker Balatonszőlősön, Barnagon, Vászolyon és Pécselyen is, ahol a szurkolók testközelből szurkolhatnak a versenyzőknek.

A rendezvény központja a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ (Sportcsarnok) lesz,  innen indul a verseny látványos rendőri felvezetéssel az Óvároson keresztül 11 órakor.

Befutó az Annagora Auqapark parkolója – számolt be a balatonfured.hu.

További információ itt található a versenyről.

Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom