Veszélyben a Balaton? Lehet, hogy már csak 10 évig fürödhetünk benne?

Veszélyben a Balaton? Lehet, hogy már csak 10 évig fürödhetünk benne?

A Balaton vízminősége egyes pesszimista jóslatok szerint akár 10-15 éven belül is leromolhat annyira, hogy a fürdőzés is lehetetlenné válik – tájékoztatott Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.

A szakértő arról beszélt az InfoRádió adásában, hogy a tó vízszintje most mintegy 20 centiméterrel magasabban áll, mint fél évvel ezelőtt. Hozzátette: rövid távon szerinte az borítékolható, hogy a következő hónapokban 20-30 centiméterrel csökken a Balaton vízszintje, hosszú távon viszont a szakértők előrejelzései közt is „nagyon nagy a szórás” a tekintetben, hogy mi lesz a Balatonnal. 

A legpesszimistább előrejelzés szerint 10-15 éven belül annyira elromlik a tó vízminősége, hogy lehetetlenné válik benne a fürdés.

Az optimisták ezzel szemben arra számítanak, hogy a tó vízszintjének növekedésével, stabilizálásával „százévekre előre megoldódik” a Balaton vízháztartásának kérdése – mondta.

A legfontosabb, hogy a természetes vízforgalom fenn legyen tartva

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa kifejtette, hogy az utóbbi évtizedekben „túlstabilizálták” a Balaton vízszintjét a gazdasági, turisztikai célok érdekében. Az elmúlt 10-15 évben az éves balatoni vízszintingadozás 10 százalék alatti volt, míg az 1970-es évek előtti időszakban volt, amikor éves szinten akár 30-40 százalékot is csökkent vagy nőtt a vízszint a természetes folyamatok révén.

Tóth Viktor szerint a Balaton várhatóan alkalmazkodik a vízszint szabályozásához, habár az ingadozót „jobban kedvelné”. A legfontosabb mindenesetre az, hogy a természetes vízforgalom fenn legyen tartva a Balatonban – mondta a szakértő az InfoRádiónak.

Már egy ideje felvetődött, hogy a Balaton akár ki is száradhat az elkövetkező évtizedekben. Ebben a vonatkozásban jó hír az, hogy stabilizálták a vízszintet, a tó elmocsarasodásának veszélyét ugyanakkor a mesterséges folyamatok megnövelhetik. Ezzel összefüggésben egy építési iroda meg is alkotott egy olyan koncepciót, amellyel szerintük jobban meg lehet óvni a tavat.


Forrás: Index
Fotó: Horváth Zsolt

Kapcsolódó

Április 26-án avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát Veszprémben

Erdő Péter bíboros lesz a Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása alkalmából rendezett ünnepi szentmise főcel
Elolvasom

Új inváziós faj bukkant fel a Kis-Balatonon

Az alapvetően Dél-Amerikában őshonos nutria megjelenése a Balaton közelében csupán idő kérdése volt a szake
Elolvasom

6,9 évet késett a MÁV tavaly

Átlagosan minden ötödik vonat késett a társaság beszámolója szerint. - - Szombat reggel megjelent a MÁ
Elolvasom