Veszprém-Balaton 2023 – Minipályázatok: nagy lehetőség kisközösségeknek

Újabb közösségek csatlakozhatnak a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) programhoz: ezúttal egy teljesen új koncepciójú pályázati sorozat nyílik meg a csatlakozott települések legkisebb közösségei számára.  

Összesen 4 alkalommal – elsőként október 15-ig – lehet pályázatot benyújtani a kulturális és közösségi élet felélénkítéséhez. A minipályázat villámgyors és egyszerű: különlegessége, hogy a nyertes pályázatokat önkéntes, lakossági zsűri választja ki.

A korábban megjelent tematikus felhívásokra beérkezett és elbírált pályázatok alapján már döntő részt összeállt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa jövő évi programsorozata, amely színes kulturális forgatagot hoz Veszprémben és a csatlakozott 116 településen. A programsorozat teljessé tételéhez a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program most a régió helyi kis- és mikroközösségeinek csatlakozását is várja. A Minipályázatok elindításával egy olyan új pályázati modellt hozunk be Veszprém és a Bakony-Balaton régió életébe, amely több vonatkozásban is újszerű. Egyrészt igyekeztünk a pályázatokra jellemző adminisztrációs terhet a lehető legalacsonyabban tartani, másrészt pedig a nyertes pályázatokról szóló döntést egy önkéntes alapon szerveződő zsűri kezébe adjuk, akik a közösségi döntéshozatal módszertana szerint döntenek. Olyan kisléptékű ötletekkel lehet pályázni, amelyek a helyi közösségi és kulturális élet önszerveződő programjainak, tevékenységeinek ösztönzését szolgálják. Sokszor csak néhány százezer forint hiányzik ahhoz, hogy egy-egy régóta dédelgetett álmot megvalósítsunk, és pont ez a lépték az, amelyet sok más pályázatos program nem tud kezelni.

Az első fordulóban 2022. december 1. és 2023. március 31. között megvalósuló művészeti-kulturális vagy helytörténeti értékkel rendelkező közösségi eseményeket várunk, amelyek friss megközelítéssel reagáljanak valós, helyi igényekre a színház, zene, képzőművészet, iparművészet, mozgásművészet, tánc, építészet, kultúrtörténet, helytörténet, népművészet, tájkultúra, ökológia (táj és ember együttélése) területén belül.

A 350 ezer forint támogatásra egy egyszerű online űrlap kitöltésével lehet ezen a címen: https://veszprembalaton2023.hu/palyazat/minipalyazat-1-fordulo . A pályázatok sikeres elkészítését a már ismert régiós, valamint online konzultációkkal is segíteni fogjuk.

Kapcsolódó

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő viselheti 2026-ban az év élőhelye címet - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye
Elolvasom

Gázbojler javítás miatt szúrta nyakon szomszédját egy Pápa környéki férfi

Dühében nyakon szúrta szomszédját egy Pápa környéki férfi, amiért szerinte a sértett hiányosan végezte el a
Elolvasom