Vigyázzunk egymásra az utakon!

Vigyázzunk egymásra az utakon!

A járványhelyzet egyik következménye, hogy többen ülnek autóba, azaz többen választják az autós közlekedést a tömegközlekedés helyett. Emellett pedig a sofőrök is türelmetlenebbnek, olykor figyelmetlenebbnek is tűnnek.

Ennek pedig egyértelműen a több baleset a következménye. Az elmúlt hetekben sok durva esetet láthattunk, amelyeknek egy része az autópályákon történt. Úgy tűnik, hogy nem lehet elégszer ismételni, hogy vezetés közben az autóvezetésre kell figyelni, tilos mobilozni, újságot olvasni, filmezni.

Érvényes autópálya-matricával közlekedhetünk a sztráda fizetős útjain is.

Úton az autópályán

Azok, akik akár napi szinten az autópályán közlekednek tudják, rendszerint ugyanazon az útvonalon, már kiismerték a forgalom ritmusát, mikor kell kerülőutat választani, vagy mikor jobb inkább pár percig a dugóban ülve kivárni, hogy haladjon a sor.

Ha a várakozás közben esetleg felmerül a kérdés, hogy meddig érvényes az autópálya-matrica, amit a https://www.autopalyamatrica.hu/ oldalon vásárolt meg, akkor azt az oldalon le is kérdezheti.

Ám a sztrádán elsősorban a vezetésre kell koncentrálni. És a helyzet az, hogy nem is arra, hogy mi hogyan vezetünk, vagy közlekedünk, hanem arra, hogy a körülöttünk lévő sofőröképpen milyen kaszkadőr trükkre készülnek. Ilyenkor lehet, hogy már a sokadik érzékszervünk is jelez, hiszen a másik sofőr helyett is nekünk kell jobban figyelni és reagálni, hogy egy-egy veszélyes helyzetet megoldjunk, hogy elkerüljük a balesetet.

A vezetés esős időben az autópályán is nehéz.

Változékony időjárás

Bár sokáig szép és meleg volt az őszi időjárás, az óraátállítással most már hamarabb sötétedik, és ha esős az idő, akkor kifejezetten megnehezíti a látási viszonyokat, és megnöveli a baleset esélyét, nem beszélve az egyéni reakcióidő-különbségekről.

Javasoljuk, hogy ha valaki bizonytalanabbnak érzi a vezetését, akkor mindenképpen forduljon vezetéstechnikai szakemberhez, aki segíteni tud abban, hogy megnőjön az önbizalma vezetés közben, oldja a kisebb-nagyobb szorongásokat, amik a vezetéshez társultak.

Emellett pedig érdemes olyan órákat is venni, ahol az extrém körülmények közötti vezetéstlehet megtanulni, gyakorolni. Egyrészt ez ad egy kis rutint, másrészt természetesen óvatosabbá is teszi az embert, miközben jobban észre fogja venni ezek után azokat a malőröket, amiket a hanyag sofőrök vétenek.

Városi közlekedés

A közlekedésben az autósokon kívül sokan mások is részt vesznek. Figyeljünk a gyalogosokra, a bringásokra és a rolleresekre is. Sajnos nem mindenki van tisztában a KRESZ-szabályokkal, ezért kell pont azoknak jobban odafigyelniük, akiknek viszont kötelező az ismerete.

Tudjuk, hogy sokfelé vannak útfelújítási munkálatok, hogy nehéz a dugóban ülni és várni, de amíg az autóhasználat mellett döntünk (akár kényszerből, akár nem), addig ezek velejáróilesznek az autózásnak.

Vigyázzunk egymásra, és biztonságos közlekedést mindenkinek!

Kapcsolódó

A betanított fizikai munka valódi értéket képvisel 

Az egyik legalapvetőbb foglalkoztatási forma a betanított fizikai munka. Ez emberek tízezreinek nyújt lehet
Elolvasom

Te lennél szobafestő?

Sok olyan hétköznapi szakma van, amely ügyességet, kreativitást igényel: ilyen például a szobafestő is. Bár
Elolvasom

Egészségügyi cégnél recepciós munkakörben álláslehetőség Szegeden

Ki ne szeretne egy egészségügyi cégnél dolgozni, mint recepciós? Mindenki biztos megélhetésre vágyik, és eg
Elolvasom