Öt évet kaptak a halálra vert badacsonyi borász bántalmazói elsőfokon

Öt, valamint öt és fél év börtönbüntetésre ítélt nem jogerősen a Veszprémi Törvényszék két férfit, akik még 2018-ban Badacsonyban bántalmaztak egy borászt, aki a helyszínen életét vesztette – adta közre a törvényszék.

A tájékoztatás szerint az elsőfokon eljáró bíróság az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett halált okozó testi sértésben és garázdaságban, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt mondta ki bűnösnek. Ezért őt öt év hat hónap börtönbüntetésre ítélték, és nyolc hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől.

A másodrendű vádlott társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés és garázdaság miatt öt év börtönbüntetést kapott – közölték. A két vádlottat emellett több mint 1,8 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a bíróság.

A bírói indoklás szerint a sértett bántalmazása áttételesen és közvetetten volt kapcsolatban halálával. A számára is ismeretlen szívbetegséggel rendelkező férfit 12 kis és közepes erejű ütés érte, és ezek, valamint a pszichés stressz is hozzájárultak a halálát okozó keringési rendellenességhez.

Az ügyben a bíróság 11 különböző szakértő véleményét hallgatta meg, a végső álláspontot az Egészségügyi Tudományos Tanács közreműködésével alakították ki. A döntés ellen a vádlottak és védőik felmentésért, míg az ügyész a középmértéket megközelítő, a jelenleginél súlyosabb büntetésért fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Már él a jelentkezés a balatonfüredi Jókai-bableves főzőversenyre

A nagy sikerű főzőverseny immár 21. alkalommal kerül kalap alá a Koloska-völgyben. - - Már lehet jele
Elolvasom

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe a Balatonon

A bajba jutott férfiak már a kihűlés szélén álltak, mikor a vízirendőrök rájuk találtak. - - A horgász
Elolvasom

Családi bölcsőde nyílik Balatonfüreden

Az ízig-vérig modern intézmény három csoportot indít. - - A Széchenyi 2020 program keretében a Telepü
Elolvasom