Szlovén vezetőedző váltja elődjét a Siófok KC élén

Szlovén vezetőedző váltja elődjét a Siófok KC élén

Hétfőn távozott a Siófok KC női kézilabdacsapat vezetőedzői, illetve másodedzői posztjáról Danyi Gábor és Zdravko Zovko. Az új edző a szlovén Uros Bregar lesz, aki már alá is írta a 2023-ig szóló szerződését – olvasható a klub honlapján.

A Mosonmagyaróvár elleni, 48-29-re elveszített bajnoki után Fodor János ügyvezető több alkalommal tárgyalóasztalhoz ült az edzőpárossal, hogy megvitassák a kialakult helyzetet és a fejlődés lehetőségét. Az egyeztetések után az a döntés született, hogy a felek nem folytatják a közös munkát.

A Győri Audi ETO KC szakvezetőjeként 2019-ben Bajnokok Ligáját, bajnokságot és Magyar Kupát nyert Danyi január 5-én jelentette be, hogy nyáron távozik a győriektől és átveszi a Siófok irányítását. Fodor elmondta, hosszú távú megoldásként tekintettek az 57 éves trénerre, és bár tisztában voltak vele, hogy az elmúlt évekhez képest gazdasági- és sportszakmai tekintetben is vissza kell lépniük, mert több szempontból is korlátozottak a lehetőségeik, még ezzel együtt is a 3-6. hely megszerzését célozták meg. A közlemény szerint az eredmények és a pályán mutatott teljesítmény is elmaradt a várakozásoktól.

“Bár Gábor volt a vezetőedző, de nem egy személyben ő a felelős a történtekért. Sokkal többet vártam a játékosoktól is”

– nyilatkozta Fodor. Hozzátette, az új vezetőedző személyét hamarosan bejelentik.

Danyi Gábor úgy fogalmazott, az elmúlt hónapok teljesítménye, és különösen a Mosonmagyaróvár elleni mélypont rávilágított arra, hogy ez a projekt ilyen formában nem folytatható.

“Én voltam a vezetőedző és vállalom a felelősséget. Úgy gondolom, a Ferencváros elleni mérkőzésen megmutattam, mit és hogyan szerettem volna”

– magyarázta.

Távozik a csapattól Danyi segítője, Zdravko Zovko is, aki tavaly nagyon nehéz időszakban átvette a vezetőedzői posztot, és az Európa-ligában ezüstérmet szerzett az együttessel.

Az új edző, Uros Bregar már 2006-ban feltűnt a szlovén utánpótlás-válogatottak élén, előbb a serdülő, majd az ifjúsági együttes szövetségi edzőjeként. Ezt követően a felnőtt válogatott másodedzőjeként dolgozott, majd 2015-ben kinevezték szövetségi kapitánynak. Csaknem hat éven át irányította a szlovén nemzeti csapatot, mellyel három Európa-bajnokságra (2016, 2019, 2020), és két világbajnokságra (2017, 2019) is kijutott. Idén tavasszal viszont váltott és elfogadta a szerb szövetség felkérését, így jelenleg nem csak a Siófok KC vezetőedzői posztját tölti majd be, ő a decemberi spanyolországi világbajnokságra készülő szerb válogatott szövetségi kapitánya.



Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: siofokkc.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – A Fekete-hegy tavai, Köveskál

A Köveskál, Balatonhenye és Szentbékkálla által közrezárt Fekete-hegy a Káli-medencét északi irányból szegé
Elolvasom

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Civilek tiltakoztak Tihanyban egy gyanús hulladékkezelési ügy kapcsán

Tihanyi civilek tartottak demonstrációt a hétvégén miután fény derült rá, hogy a település vezetése korábba
Elolvasom