Visszatér a legendás balatoni hajó, a Beloiannisz

Visszatér a legendás balatoni hajó, a Beloiannisz

Az ikonikus hajó restaurációja most is zajlik a komáromi hajógyárban.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Beloiannisz Hajóért Alapítvány a Balatoni Hajózási Zrt-vel. A cél, hogy a felújítást után minél hamarabb forgalomba állhasson a Beloiannisz hajó – írja az infostart.hu.

A megállapodás alapján a Beloiannisz a Bahart menetrend szerinti hajójaként is üzemel majd, amint elkészül. A Beloiannisz Hajóért Alapítvány számára rendkívül jelentős mérföldkő, hogy pont került az együttműködési nyilatkozatra.

“A megállapodásba is belefoglalt közös célunk, hogy a Beloiannisz a restaurálási és energetikai felújítási munkálatok befejeztével újra fontos szereplője lehessen a Balaton kulturális és hajózási szcénájának” – emelte ki Vizy Márton, a Beloiannisz Hajóért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Mint ismeretes, a Beloiannisz restaurálása jelenleg a komáromi hajógyárban folyik, a tervezett befejezésig az Alapítvány Edukációs programja a Bahart Kelén nevű hajóján zajlik. A felek bíznak benne, hogy ezzel az együttműködéssel még eredményesebbé és izgalmasabbá tehetők a projektek – olvasható a közleményükben.


Forrás: infostart.hu
Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

Kapcsolódó

150 millióért kelt el Vaszary János festménye

A kaposvári születésű művészóriás alkotása a kikiáltási ár duplájáért talált gazdára. - - Hosszas lici
Elolvasom

A Művészetek Völgye Eventex Sustainability díjat nyert

Nemzetközi elismerésben részesült a Művészetek Völgye: az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja elnye
Elolvasom

Krisna-völgy: ahol az együttérzés és a fenntarthatóság kéz a kézben jár

Somogyvámos határában, a természet ölelésében működik Közép-Európa egyik különleges ökofaluja, Krisna-völgy
Elolvasom