Visszatért a kempingezés aranykora – szállás a Badacsony lábánál

Visszatért a kempingezés aranykora – szállás a Badacsony lábánál

Ismét dübörög a szezon, hiszen a pandémia éppen nem jelent számottevő kockázatot és az emberek, ahogy az ilyenkor lenni szokott elözönlötték a Balaton-partot. A magyar tenger népszerűsége a szállások foglaltságán és árain is kifejezetten érezhető, ráadásul a legtöbb helyen már kikötés, hogy minimum 2 éjszakára várják a vendégeket. Nem véletlen, hogy a kempingezés újra virágkorát éli, mivel jelenleg nincsen ennél rugalmasabb üdülési forma.

A koronavírus után kicsit fellélegezve talán ez az első igazán szabad balatoni nyár, amikor végre visszakaphatjuk azt a hamisítatlan, fesztelen életérzést, amit sehol máshol nem érezhetünk, csakis a magyar tenger partjainál. Ezen belül is különleges atmoszférát teremtenek a legendás, vulkanikus eredetű tanúhegyek és azoknak katonásan sorakozó szőlőkarói, hogy a finomabbnál finomabb helyi borokról már ne is beszéljünk. Ebben a kellemes miliőben merülhetünk el kicsit jobban, ha a Badacsony Campinget választjuk szállásunkként akár rövidebb vagy hosszabb időre.

Az olyan klasszikus szállásformák mellett, mint a lakókocsi vagy sátor parcella, természetesen légkondicionált, TV-vel és fürdőszobával ellátott mobilházak is bérelhetőek. Összesen 11 db 2-3 fős illetve 19 db 4-6 fős mobilház közül választhatunk, melyekben főzési lehetőség és hűtőszekrény is adott, valamint mikrohullámú sütő is a vendégek rendelkezésre áll. Így könnyedén tervezhetünk bármilyen típusú nyaralással, amit a pénztárcánkhoz és az igényeinkhez alakíthatunk a kempingezésen belül is.


A Badacsony Camping másik nagy előnye, hogy sok más balatoni szálláshellyel ellentétben akár egyetlen éjszakát is van lehetőségünk lefoglalni, így a balatoni bringások a bicikliútról rögtön indexelhetnek is balra a bejáratnál. Kutyabarát helyként a négylábú családtagokkal érkezőket is szeretettel várják, külön kutyafürdető rész van számukra biztosítva, ahogy a kisgyerekes családok is a kemping saját játszóterén engedhetik szabadjára az apróságokat.

Szintén a területen belül találhatók közösen használható grillsütők és bográcsozási lehetőség, másrészről a közkedvelt Kempingski bisztró és bolt biztosítja a vendégek számára, hogy akár a kemping elhagyása nélkül is minden a rendelkezésükre állhasson és kizárólag a pihenésre fókuszálhassanak.

A saját partszakasszal rendelkező kemping ingyen napágyat biztosít a strandolni vágyóknak, emellett pedig horgászstégek, kajakok és SUP-ok is bérelhetők azok számára, akik valamilyen evezős sport formájában maguk fedeznék fel Közép-Európa legnagyobb tavát. A teljesen kikapcsoló ellazulás élményét szaunával és masszázzsal fokozhatjuk, ami szintén extra szolgáltatásnak mondható egy átlagos kempinghez képest.

A szálláshelytől mindössze 500 méterre helyezkedik el a település központja, ahol a szezon ideje alatt rengeteg program és kulináris élmény várja az érdeklődőket, így lokáció szempontjából is tökéletes választás a Badacsony Camping.

Kapcsolódó

Több napra elzárják Balatonfőkajárt az autósok elől, a helyiek parázs vitába kezdtek ennek kapcsán

A település vezetője a falu közösségi oldalán próbálta rövidre zárni a heves diskurzust, melyet elsősorban
Elolvasom

Faág szúrta át egy kerékpáros lábát Balatonfürednél, a tűzoltók mentették meg

A sérültet egy terepjáró platóján szállították el a mentőautóig. - - Hétfőn egy súlyos sérülést szenv
Elolvasom

Cápa a Balatonban? Ettől a lénytől rettentek meg a tónál

A "balatoni cápa" legendája időről időre felmerül, a legútóbbi esettel kapcsolatos kételyeket a pecaverzum.
Elolvasom