Vízirendőrök mentették ki a slamasztikába került kite-szörföst

A szél gyengesége miatt került bajba a sportoló, akit a siófoki vízirendőrök segítettek ki a szorult helyzetből.

A rendőrség ügyeletére 2021. november 20-án, kora délután a siófoki Aranypartról érkezett bejelentés egy bajba jutott kite-szörfösről. A siófoki vízirendőrök a helyszínre sietve megtalálták a 34 éves sportolót, aki a gyenge szél miatt a felszereléssel együtt a part felé úszott. A járőrök kérdésére elmondta, hogy önerőből már nem tud biztonságosan a partra jutni, ezért az egyenruhások a sporteszközzel együtt a siófoki kikötőbe vitték.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon – olvasható a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.



Kapcsolódó

Vaddisznók dúltak fel egy balatonalmádi focipályát

Az anyagi kár mellett a hétvégi sportesemények szervezőinek orra alá is borsot törtek az állatok. - -
Elolvasom

Kiegyensúlyozott volt a BAHART forgalma a főszezonban

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel töb
Elolvasom

Elkezdődtek az őszi Erzsébet-táborok Zánkán

Hétfőn elkezdődtek az őszi Erzsébet-táborok, szeptember 25-ig tizenhét ezer résztvevőt várnak Zánkára - köz
Elolvasom