Zalai nyomon bukkantak egy fővárosi amfetaminlaborra

Zalai nyomon bukkantak egy fővárosi amfetaminlaborra

A zalai rendőrség kollégái egy sajtótájékoztatón tárták a nyilvánosság elé az eset részleteit – írja a police.hu.

Széles körű adatgyűjtés eredményeként sikerült azonosítani a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak egy zalaegerszegi férfit, aki a jelenlegi adatok szerint rendszeresen vásárolt kábítószert egy budapesti terjesztőtől, amit helyben továbbértékesített. A rendőrök a nyomozás során eljutottak a drogot előállító két személyhez is, akik fővárosi lakásokban készítettek az amfetamint tartalmazó folyadékból, szilárd halmazállapotú kábítószert és azt értékesítették.

A gyanúsítottakra 2024. február 13-án csaptak le különböző helyszíneken, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya segítségével.

A kábítószer-kereskedőknél tartott kutatások során a nyomozók több mint 4 kilogramm fehér port, 1 liter folyékony amfetamint és további droggyanús tablettákat találtak. Emellett lefoglaltak még a kábítószerek kezeléséhez és árusításához szükséges eszközöket, valamint készpénzt.

A rendőrök mind a négy férfit kihallgatták kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

Az ügy részleteiről dr. Jandó Zoltán r. alezredes, kiemelt főnyomozó számolt be a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztató keretében.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Részegen és bedrogozva okozott balesetet egy pétfürdői férfi

Őrizetben a férfi, aki autójával egy ház kerítését is kidöntötte - írja a police.hu. - - Egy Pétfürdői
Elolvasom

Kisbolygót neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról

Három magyar vonatkozású kisbolygó kapott hivatalos nevet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) legutóbbi d
Elolvasom

Új menhely és gyepmesteri telep létesülhet Balatonfüreden

A telephely az Aszófői út melletti Ipari parkban jönne létre. - - Új ebmenhely és gyepmesteri telep l
Elolvasom