8 gyanús jel, ami kártevőre utal a nyaralóban

8 gyanús jel, ami kártevőre utal a nyaralóban

Tavasszal vagy nyár elején, amikor az ember hosszú idő után látogat el a nyaralójába, több meglepetés is fogadhatja. Ideális esetben ugyanúgy néz ki, mint ahogy hagytuk, de előfordulhat, hogy a téli időszak alatt olyan kéretlen látogatók vették birodalmukba az ingatlant, mint az egerek, a csótányok vagy a denevérek. Szerencsére a különböző kártevők hagynak maguk után nyomokat, így ha megfigyeljük őket, tudhatjuk, hogy pontosan mivel állunk szemben.

Mi történhet a nyaralónkkal télen?

Miután nyár végén hátrahagyjuk a nyaralót, jellemzően felé sem nézünk a következő szezonig. Esetleg a szomszédokat megkérhetjük, hogy tartsák szemmel a ház biztonságát, vagy riasztórendszerrel is védekezhetünk, de egyébiránt a gondviselésre bízzuk az üdülőnk sorsát. Ha figyelmet fordítottunk a téliesítésre, nem érhetnek minket meglepetések a vízcsapok, a csatorna és az elektromos hálózat tekintetében sem, a kéretlen látogatók ugyanakkor komoly fejtörést okozhatnak, amikor újra birtokba vesszük a nyaralónkat.

8 jel, ami kártevőre utal

A legtöbb kártevő, ami a nyaralónkban tölti a téli időszakot, nem okoz hatalmas károkat, hiszen sok esetben téli álmot alszanak és csupán enni kelnek fel. Éppen emiatt általában nem is találkozunk velük, hiszen mire meglátogatjuk a nyaralót, ők már kiköltöznek, így csupán esetleges nyomaikat láthatjuk.

Pókhálók

A pókháló az, ami szinte minden nyaralótulajdonost fogad, ugyanis óhatatlanul bezárunk pár pókot télire. Ők jobb híján hálót szövögetnek, így számítván némi táplálékra, ami, hogy ha szerencséjük van, szintén a házban ragadt télire. Tavaszra sok esetben a pókok hűlt helyét találjuk, ám hálóikba beleakadunk, melyek, mire megtaláljuk őket, jellemzően porral fedettek.

Ürülék

Az ürülék az egyik legárulkodóbb jele annak, ha valamilyen rágcsáló járt a házban a téli időszakban. Ez lehet patkány, egér, pele, denevér vagy akár nyest is. Az ürülék méretéből következtethetünk az elkövetőre, így arra is, hogy az eltakarításon túl van-e további teendőnk. A pele és a denevér például csakis alvóhelyként használja hajlékunkat, ám a többi rágcsáló visszajárhat, különösen akkor, ha idővel finom falatokat is talál.

Nemcsak az emlősök, hanem a különböző rovarok is hagyhatnak maguk után ürüléknyomokat, így a pókok és a csótányok is, ám ezek jóval kisebbek, így csak akkor fedezhetjük fel, ha fehér felületen ejtették el őket.

Fűrészpor

A fűrészpor leggyakrabban szú jelenlétére utal, ám ha faforgácsokat találunk, akkor bármilyen rágcsáló szóba jöhet. Az egér, a patkány és a nyest szinte bármin átrágja magát, így a fa sem állítja meg. Ha nagyobb kárt okozott, a nyikorgó lépcső is lehet intő jel, ami a legrosszabb esetben akár le is szakadhat alattunk.

Hernyók

Előfordulhat, hogy különböző hernyókkal találjuk szembe magunkat, melyek a falon vagy a bútorokon másznak. Bár ezek élőlények, és nem nyomok, ezeket is be kell azonosítani, hogy tudjuk, mivel van dolgunk. A hernyókból leggyakrabban molylepke, lisztbogár vagy zsizsik lehet, ezért érdemes utánajárni, és a megfelelő módon kezelni a betolakodókat.

Lábnyomok

Lábnyomokat leginkább a rágcsálók hagynak, és méretükből következtethetünk arra, hogy pontosan mi is járhatott a házunkban távollétünk alatt. A sáros kis mancsok foltot hagyhatnak a padlón, a bútorokon de akár a ház körül is – a nyomokat követve pedig akár a fészket is megtalálhatjuk!

Ételmaradékok

Az ételmaradék is gyakori jelenség, ha betolakodó járt a nyaralóban. Az állatok sokszor kintről hurcolják be a táplálékot, majd hagynak belőle, de ha véletlenül mi felejtettünk valami élelmiszert a lakban, azt találjuk szétcincálva, mire visszatérünk. Az élelmiszermaradékot a legtöbb kártevő szereti, így a csótányok, a legyek és az egérfélék is.

Rágásnyomok

A rágásnyomok is rágcsálók jelenlétéről árulkodnak. Ha nagyon be akarnak jutni, a falakon is át tudják fúrni magukat, így nemcsak a szigetelésben, hanem az elektromos hálózatban is kárt tehetnek.

Bűz

Ha szemünkkel nem fedezünk fel semmi nyomot, orrunkkal még érezhetjük! A befészkelt állatoknak ugyanis van egy sajátos szaga, különösen akkor, ha rendszeresen oda ürítenek. Ha megmagyarázhatatlan bűzt érzünk, eredjünk a nyomába, mert biztosak lehetünk abban, hogy a forrás közelebb van, mint hinnénk!

Hogyan előzzük meg a kártevők látogatását?

A téliesítés során győződjünk meg arról, hogy semmilyen ételmaradék nincs a lakásban! Az esetleges tartós élelmiszereket zacskók helyett üvegekbe zárjuk el, így illatok nem fogják odavonzani a kártevőket. Zárjuk el a vízcsapokat, így gondoskodva arról, hogy ne fagyjanak el vagy ne csepegjenek, ugyanis a csótányok előszeretettel választják lakóhelyükül a nedves helyeket. Ellenőrizzük, hogy vannak-e kisebb-nagyobb rések a falban, és a tetőt is nézzük meg! Ha találunk elmozdult cserepet, állítsuk a helyére, így megelőzve, hogy valami a tetőtérbe költözhessen.

Ha mindent megtettünk nyaralónk védelme érdekében, nagy károkkal biztosan nem fogunk szembesülni, amikor újra birtokba vesszük tavasszal.

Kapcsolódó

Csípős reggelek és szélviharos napok elé nézünk

Pénteken beborul az ég, és egyre több helyen várható vegyes halmazállapotú csapadék. Főként eső, havas eső
Elolvasom

Felhős, szeles és napos időszakokra is számíthatunk

Pénteken a felhős, borongós lesz felettünk az ég, számíthatunk akár kisebb havazásra is. Sokfelé élénk, hel
Elolvasom

Így történik a bútorok szakszerű költöztetése

A költözés során minden holmit össze kell pakolni és a lehető leghelytakarékosabb módon elhelyezni, hogy a
Elolvasom