Felújításra került a Magyar Vöröskereszt balatonlellei üdülője

A több mint 40 évvel ezelőtt épült nyaraló pár évvel korábban azért került bezárásra, mert életveszélyessé vált, ezért is volt hatalmas segítség, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP), kifejezetten karitatív szervezetek infrastrukturális fejlesztésére kiírt támogatásának összegéből teljes felújítási és modernizálási munkálatok kerülhettek megvalósításra a gyermekek üdültetését is biztosító ingatlanban.

“Az egész épület homlokzati nyílászáróit ki kellett cserélni. Az ablakokat redőnyökkel láttuk el. A nyílászárók kerültek elhelyezésre. Az épület fűtési rendszere gazdaságtalan volt, emiatt a kazán berendezés, radiátorok, szerelvények és vezetékek teljes komplett rendszerét is ki kellett cserélni. Az épület homlokzatát hőszigeteléssel és vékony vakolat réteggel láttuk el. Az elektromos hálózat működtetése életveszélyes volt, a régi, elavult rendszer elbontásra került, helyette korszerű vezetékek, szerelvények, lámpatestek, berendezések alkalmazásával új hálózat épült ki. A komfortérzet növelése érdekében a szobákban és közösségi terekben klímaberendezéseket telepítettünk. A tetőn, több helyen beázás nyomai voltak láthatóak, így annak feltárása és javítása vált szükségessé, valamint a szarufák között hőszigetelő réteg került elhelyezésre. Az épület felújítását a meglévő aljzat felbontása, ezt követően annak víz- és hőszigetelése, új burkolatok készítése, valamint tisztasági festés tette teljessé. A telken található kerti építményeket (kerékpártároló, zuhanyzó, bográcsozó hely) elbontottuk és új játszótéri, valamint szabadidős eszközök kerültek elhelyezésre. A közlekedés elősegítése érdekében az udvaron térkő burkolatú járda került kialakításra” – olvasható a Vöröskereszt sajtóközleményében.

Szintén ez a projekt tette lehetővé, hogy az épület teljesen új és kényelmes bútorzatot, valamint szórakoztató és irodatechnikai felszereléseket kapjon amivel a táborok, értekezletek és képzések megvalósítása is magas színvonalon történhet meg.

A projekt finanszírozása az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap Társfinanszírozásával, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül valósul meg.



Kapcsolódó

A Föld minden tájáról őriznek paprikamagot a keszthelyi Georgikonon

A szakemberek összesen 36 különböző fajt mutattak be. - - Paprika génbanki fajtabemutató volt a Georgi
Elolvasom

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közl
Elolvasom

Korszakváltó nők: Túl a komfortzónán – szeptemberben visszatér az EmpowerHER Balaton

Ki ne álmodott volna már arról, hogy egyszer csak átlép a komfortzónáján? Valaki ezért elhagyja régi munkah
Elolvasom