Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent László emlékhely, Somogyvár

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent László emlékhely, Somogyvár

A tágabban értelmezett déli part meglehetősen gazdag kulturális és történelmi örökségét gyarapítja a somogyvári Szent László emlékhely, amely egy hatalmas alapterületű, néhai bencés monostor romjait tárja a látogatók elé, melyet egykor maga Szent László király emeltetett.

1091-ben építették királyi parancsra a somogyi dombok közé, a Kupavárhegyen. A maga korában ez volt a legnagyobb monostortemplom Magyarországon. A francia Saint Gilles-ből hívtak szerzeteseket ide lakni, akik az anyakolostor védőszentje, Szent Egyed tiszteletére avatták fel az épületegyüttest és ezután mintegy 400 esztendeig szolgált egyházi személyek lakhelyéül és zarándokok úti céljául.

Fotó: szallas.hu

Az apátság maradványai évszázadokig hevertek parlagon, a szakavatottabb szemek felfedezésére várva Somogy lankái között. Régészeti feltárása a feltételezett megsemmisülése után, több mint 300 évig váratott magára, így az ásatások csak a 19. század végén kezdődtek meg.

Fotó: mapio.net

A homályos történelmi emlékek és dokumentációk jó része, csak úgy, mint a monostor maga, az enyészetévé vált, így pusztulásának okairól is csak spekulálni lehet. A romoknál megnyílt interaktív látogatóközpont többek között éppen ezekre a talányokra igyekszik megtalálni a választ a legnaprakészebb tudományos és régészeti eredmények alapján. A központ nyitvatartási időben látogatható.




Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szarvaskő vára, Döbrönte

Döbrönte egy Pápai járásban fekvő zsákfalu a Bakony nyugati oldalán. A dombok között megbújó bájos települé
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kőhíd, Zalaszentgrót

A zalaszentgróti Batthyány-kastélytól nyugatra ívelnek a település legendás kőhídjának tornácai. A híd bár
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kiskirálylány szobor, Tapolca

Tapolca Fő terén, a település szívcsakrájában egy bronzból öntött gyermeki alak felügyeli a város szorgos
Elolvasom