Nagyszabású fejlesztések indulnak a veszprémi állatkertben

Ötmilliárd forintos keretből kezdődnek meg a veszprémi állatkert fel- és megújítási munkálatai, melyek során új nagymacskakifutó és háziállatbemutató is épül majd 2023-ra.

A támogatói okirat aláírása alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az állatkertek kulturális és közösségi színterekként működnek, melyekben oktatási, nevelési és tudományos munka is zajlik.

Török László, a veszprémi állatkert igazgatója elmondta, hogy 3 hektárnyi területen zajlik majd az építkezés.

Az akadálymentesen látogatható nagymacska kifutón tigris, hiúz és hópárduc kap majd helyet. A kifutó egy többszintes sétaúton lesz megközelíthető, mely a talajszint és a lombkoronaszint között halad. A háziállatbemutató három nagy istállót, egy kocsiszínt és egy beállót foglal magában. A legtöbb városi gyerek már nem találkozik közvetlenül a háziállatokkal. Ezért van nagy jelentősége, hogy a látogatók itt közvetlen közelről láthatják a legkülönfélébb állatokat, köztük sertést, baromfit, tehenet – hangsúlyozta az igazgató. Közölte: szerdán kezdik meg az állatok elköltöztetését más kifutókba, az építkezés pedig még ebben az évben megkezdődik.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy tíz esztendő alatt megháromszorozták az állatkert területét és a látogatószám is évről évre növekszik.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Kerékpárosbarát címet nyert el Veszprém

Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat Budapesten; a címet tíz települé
Elolvasom

Közösségi házzal bővülhet a siófoki plébánia

Közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia – jel
Elolvasom

Szakmunkások loptak ékszereket kétmillió forint értékben Veszprémben

A veszprémi rendőrök másnap elfogták azt a két tolvajt, akik több mint 2 millió forint értékben vittek el a
Elolvasom