Családi nyaralás fordult bántalmazásba Balatonberényben

A feleségét bántalmazta a közös nyaralás alkalmával egy szegedi férfi, amiért őrizetbe vették a marcali rendőrök kedd éjjel – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügy adatai alapján egy szegedi házaspár nyaralni érkezett Balatonberénybe, ahol 2021. szeptember 14-én éjszaka, a férj egy előzetes szóváltást követően a földre lökte, majd ütlegelni kezdte felesége fejét. Az adatgyűjtés során a nyomozók megállapították, hogy nem elszigetelt esetről van szó, a házastársak együttélése során a 40 éves férfi korábban már többször is tettleg bántalmazta a szintén 40 éves párját.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vétele mellett kapcsolati erőszak megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd letartóztatásának indítványozását terjesztették elő.



Kapcsolódó

Jégről mentési és airboat gyakorlatot tartottak a vízimentők Keszthelyen

2026 január 11-én, vasárnap jégről mentési gyakorlatot tartottak Keszthelyen, a mólónál, a Vízimentők Magy
Elolvasom

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a hazai turizmus

A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma me
Elolvasom

Jön a III. Dél-Balatoni Sétáló Kóstoló – Téli boros élmény Rádpusztán

Január 17-én harmadik alkalommal rendezik meg a Dél-Balatoni Sétáló Kóstolót a Rádpuszta Gasztro Élménybir
Elolvasom