Műholdas jeladót találtak a partra vetett busán

Műholdas jeladót találtak a partra vetett busán

Nem mindennapi busát vetett a partra a Balaton. A 7 kilogramm körüli állat oldalán ugyanis műholdas jeladó volt felszerelve, mely tudományos célokat szolgál az invazív faj ezen példányán – olvasható a Pecaverzum cikkében.

Az egyik olvasójuktól kapta a lap a fentebb található fényképet, amelyek augusztus 3-án, szombaton készültek a siófoki kikötőben. F. Róbert szerint a döglött hal körübelül 6-7 kilós lehetett, és mindkét oldalán látható volt a különös eszköz.

A fényképekről a Facebookon is vita indult el, a horgászok csak találgattak, de senki sem tudta, mi lehetett a busa hátára erősítve.

A Pecaverzumnak sikerült kiderítenie a szerkezet eredetét: megbízható és két helyről megerősített információnk alapján a busán egy műholdas jeladó látható.

A szerkezet úgy tudni, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet Halászati Kutató Központja (HAKI) és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) közös projektjének részeként került rá a halra tudományos céllal.

A lap információi szerint közel negyven jeladót szereltek fel balatoni busákra az elmúllt években. Egyébként egy tavaly végzett kutatáskor nem tudták igazolni az inváziós hal szaporodását. Pontosan ezért lehet, hogy kisebb példányokról nem is érkezik jelzés, csak nagyméretű halakról.

A jeladókon elméletileg egy azonosító szám és egy telefonszám is látható. Aki hasonló szerkezettel felszerelt busát talál a Balatonnál, hívja a megadott számot, vagy értesítse a halőröket!



Kapcsolódó

Személyiségi jogi pert nyertek a balatonaligai civilek

Személyenként 700 ezer forint sérelemdíjat szabott ki a bíróság az érintetteknek. - - Személyiségi jog
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fájdalmas Szűzanya Plébániatemplom, Zirc

A Bakony fővárosaként is emlegetett Zirc szakrális jelentősége már csak a legendás és a város kulturális ar
Elolvasom

58 féle karácsonyi dekorációs eszközből 56 bizonyult áramütés-veszélyesnek a NKFH vizsgálatán

A termékek túlnyomó többsége elhasalt a biztonsági kritériumok legalább egyikén. - - Kül- és beltéri
Elolvasom