Egyedülálló második világháborús vadászgép roncsát emelik ki a Balatonból

Egyedülálló második világháborús vadászgép roncsát emelik ki a Balatonból

Október elején a szakemberek megkezdik a második világháború idején a Balaton vizébe zuhant, magyar Messerschmitt típusú vadászrepülőgép kiemelését Balatonakarattya térségében – olvasható a Magyar Honvédség hivatalos oldalán.

Az amerikai hadsereg 1944. július 2-án légitámadást indított magyarországi célpontok ellen. Az óriási túlerő ellen harcoló magyar vadászgépek közül az egyik Balatonakarattya közelében csapódott a vízbe, miután eltalálták. A pilóta, Beregszászi Sándor szakaszvezető holttestét kiemelték, a gépet pedig elnyelte a Balaton.

Mint a Magyar Honvédség írja, a közel nyolcvan éve a víz alján pihenő repülő az egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt vadászrepülőgép a világon. „A győri Magyar Waggon és Gépgyárban, licenc alapján előállított repülőgép roncsa nemcsak hadtörténeti, hanem ipartörténeti szempontból is felbecsülhetetlen értéket képvisel” – teszi hozzá az oldal.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére 2023 júniusában a Honvéd Vezérkar előkészítette a roncs kiemelését. A műveletet a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnöksége koordinálja, és a haderő több alakulata is részt vesz benne. Első lépésként a Magyar Honvédség 40 tonnás, merülőbázisként és munkaállomásként szolgáló pontonja kerül a Balaton vizére – áll a honvédség weboldalán.

Forrás: index.hu
Fotó: youtube.com

Kapcsolódó

Új pályacsúcs született a hétvégi Ultrabalatonon

Az idei verseny az indulók számával is rekordot döntött. - - Pénteken az egyéni versenyzőkkel rajtolt
Elolvasom

Új királynőjét keresi a Miss Balaton

2026 nyarán ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata, így ez az év már biztosan változást hoz egy gy
Elolvasom

Közterületi pénzkazettát törtek fel Zircen

Állampolgári bejelentés érkezett április 15-én délelőtt, hogy Zircen, a buszpályaudvar mögötti nyilvános i
Elolvasom