Bevizsgálták a Hévízi-tó vizét: még mindig kiváló

Bevizsgálták a Hévízi-tó vizét: még mindig kiváló

A március elején elvégzett, ilyenkor szokásos vizsgálatok a korábbi évek példájához hasonlóan remek eredménnyel zárultak.

Már március elején elvégezték a vízminőség szokásos ellenőrzését Hévízen. Az eredmény ugyanaz lett, mint a korábbi években, a víz kiváló, ami nem meglepő, hiszen a forrásoknak köszönhetően hetente kétszer teljesen kicserélődik a gyógytó vize – számolt be a termalonline.hu.

A természetes fürdővizek vízminőségét minden év tavaszán kezdi ellenőrizni az illetékes hatóság. Ilyenkor a balatoni, illetve egyéb tavi, folyóparti strandfürdők mellett a Hévízi-tóból is vízmintát vesznek. Sőt, rendszerint Hévízen kezdik az ellenőrzéseket.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, annak is a Közegészségügyi Laboratóriumi és Módszertani Főosztálya által közzétett adatok szerint – a korábbi éveknél kicsit korábban – 2024. március 4-én vettek mintát a gyógyvizű tóból. A természetes fürdővizeket ilyenkor öt kategóriába sorolhatják: nem minősíthető, kifogásolt, tűrhető, jó és kiváló. Ez alapján a Hévízi-tó éves minősítése kiválónak bizonyult – ahogy egyébként a korábbi években is.

A szezonban havonta ellenőriznek

A szabadtéri fürdők vízminőségét egyszer még a strandidény előtt, majd a szezon idején havonta ellenőrzik. A mintákban elsősorban szennyvíz-eredetű baktériumokat keresnek. Az éves értékelést a legutolsó négy szezon összesített eredményei alapján, statisztikai módszerrel állapítják meg. Egyébként leginkább a kisebb tavakon kialakított strandok vízminőségével szoktak problémák adódni, a balatoni strandok minősítése jellemzően jó, vagy kiváló.

A Hévízi-tónál a kiváló vízminőség már csak azért sem meglepő, mert rendkívül gyorsan megújul a tó vize. A tavat tápláló, hűvösebb és melegebb források révén hetente kétszer teljesen kicserélődik a gyógytó teljes vízmennyisége. Pedig hatalmas víztömegről van szó, elég csak arra gondolni, hogy a tó legnagyobb mélysége 38,5 méter (csak összehasonlításképpen: a Balatonnál 11 méter a legnagyobb mélység a Tihany és Szántód közötti részen).

Szintén a Hévízi-tó vízminőségének megtartását segíti a 4,4 hektáros véderdő, valamint az is, hogy ipari és mezőgazdasági szennyező források nincsenek a tó körül – olvasható a termalonline.hu felületén.


Forrás: termalonline.hu
Fotó: szallas.hu

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom