Megduplázódtak az északi part árai a Covid kezdete óta

Megduplázódtak az északi part árai a Covid kezdete óta

Persze van, aki nyerészkedni akar, de összességében az üzemeltetők sincsenek könnyű helyzetben.

Vannak szélsőségek, ijesztegetésre alkalmas hekkmenük és egy napra eltelítő lángosok a Balaton északi partján, de az átlagos árak nem térnek el más üdülővárosokétól. A győriek legtöbbször az általuk kedvelt Balatonalmádiban is hasonló árakkal találkoznak, mint amit a városukban látnak idén nyáron. Semmiképp sem olcsó, és ami a 2020-as személyes feljegyzések alapján markánsan kiütközik, hogy az árak négy év alatt szinte fillérre pontosan megduplázódtak úgy a balatonalmádi strandon, mint mindenütt – summázta a Telex cikke.

Ezer helyett kétezer, 600 után 1200

A balatoni árak nyáron mindig reflektorfénybe kerülnek, így a strandkörkép jó alkalom annak megállapítására is, hogyan vágtáztak el az árak minden téren a Covid óta. A balatonalmádi Wesselényi strand felnőtt belépője például pont négy évvel ezelőtt 1000 forint volt (és így is 10 százalékkal volt drágább, mint 2019-ben). Aztán 2022-ben 1500 forintba került, ma pedig 2000 forint. A családi jegy négy éve 3000 forint volt, ma 6000 forint ugyanitt.

A csapolt sör (5 dl) 600 forintról emelkedett 1200 forintra, a félliteres ásványvíz 400-ról 750-800 forintra. A palacsinta 200 forint volt 2020-ban, ma 350-400 forint, a fagyi 300 volt, és ma 600 forint, satöbbi.

Főként a „nagy” Wesselényi strand a kedvenc Balatonalmádiban, ahol hajdan a nyugat- és keletnémet vendégek találkozásai idején szinte összeért a tízezernyi törülköző. Ott van még a káptalanfüredi kis és nagy strand, illetve az 1000 fős Budatava strand hűséges törzsvendégeivel. Ezek között az árakat nézve nincs különbség, mint ahogy abban sincs, hogy akadnak szélsőségek.

Miért kerül gírosz vagy bolognai ragu egy lángosra?

A 950-1100 forintos főtt kukoricát nehéz, de nem lehetetlen letolni a vendégek torkán, ahogy azt sem egyszerű megmagyarázni, hogy miért kerül 3000 forintnál is többe egy lángos – még akkor is, ha arra az étlap szerint gírosz feltétet raknak.

De ha az ember okos, sokkal olcsóbban is megúszhatja a nyaralást, a Balaton északi partjára épült üzletek sora kiszolgálja a spórolósabb fogyasztók igényeit.

Nagyon sokan hűtőtáskával lépnek be a strandra, ebben pedig senki nem akadályozza őket, de ettől még kevesen mondanak nemet szomjas gyereküknek, aki a strandon 1500, Balatonalmádi központjában pedig 1800 forintért fog limonádét inni.

Negyven nap: van, aki ennyiből él, más az egész évből

„A Balatonon a többség a bő negyvennapos főszezonból él, nekik mindenképpen emelni kellett az áraikon, de az egész éves üzletek könnyebben megoldják, hogy a vendég ne érezze a költség növekedését. Mi egész évben nyitva vagyunk – mondta Márkus Ferenc, a balatonalmádi kis strand régi halsütödéjének tulajdonosa –, így aztán ki tudtuk gazdálkodni, hogy az árak megmaradhassanak. Már harmadik éve nem emeltünk.”

A halsütödés konyháján csak a lángos drágult 5-6 százalékkal, eddig az volt a kínálatban a legolcsóbb, és úgy látták, hogy mindenhol emelkedett az ára. Így a sima lángos most nem 1400, hanem 1500 forint, a sajtos-tejfölös pedig 2000-ről drágult 2300 forintra.

„Legyünk őszinték, nem működne kifizetődően ma az, ha kétezer forintból minden vendég jól is lakhatna, mert egy sajtos-tejfölös lángos után nem marad éhes” – mondta a vendéglős.

Találunk Almádiban is szélsőségeket, de a hekk az említett helyen 3000 forint, körettel, uborkával pedig körülbelül 4200, ami azt jelenti, hogy ha a négytagú család üdítővel, sörrel öblíti le az ételt, akkor 20 ezer forintból ebédel meg. Ez 2020-ban sok lett volna, ma kevésbé az.

Bár egész évben jönnek a törzsvendégek, itt is a hétvége az erős, a tulajdonosokon kívül nyáron 10, télen 6 alkalmazott dolgozik, munkaerőt találni pedig egyre nehezebb – tette hozzá Márkus Ferenc. „Az egyik vendéglős kollégától nettó 1 milliót akart kérni egy egyetemista, mire ő azt mondta neki, hogy nem üzlettársat keres, hanem alkalmazottat.”

15-20 százalékot rá kellett tenni

A Wesselényi strand egyik régi büfése, Vargáné Talián Hajnalka azt mondta: tavaly még lenyelték a drágulást és nem emeltek az árakon, de idén 15-20 százalékot mindenre rá kellett tenni, miközben legalább 15 százalékkal a költségek is növekedtek. A rezsi, az alapanyag és a bérek mellett a bérleti díj is magasra szökött tavaly, a portál munkatársai más vendéglősöktől is hallották egyébként, hogy a balatonalmádi önkormányzat tavaly szezon közepén jelentősen megemelte a vendéglátók helyéhez tartozó plusz terület díját az energiaköltségekre hivatkozva.

„Én is látom a horrorlángosról szóló posztokat, de ezeknek a többsége szerintem egyszerűen nem igaz, sokszor felismerem konkrétan azt a lángost, amiről évekkel ezelőtt a Hungaroringről szóló posztban olvastam” – vélte Vargáné Talián Hajnalka.

A gyorsételek közt a lángos azért fő sláger maradt, és a vendéglős szerint meglepődnek néha a vendégek a 2000 forintos áron, mert többszörösére számítanak a hallottak alapján. A sima lángos tavaly 1000 forint volt, most 1200, a sajtos-tejfölös 1800-ról emelkedett 2000-re, és az étel kedvelőinek nyolcvan százaléka sajtos-tejfölöst vesz. A maradék húsz százalékon belül pedig csupán 5 százaléknyi éhes vendég osztozik az olyan extrákon, mint a magyaros, a gíroszos, a virslis lángos, amiért valóban elkérik a 3000 forintot – mondta a büfés, akinél a retró hot dog 1300, a retró hamburger 1700 forintba kerül.


A teljes cikk itt olvasható.

(A kiemelt kép illusztráció)

Forrás: Telex
Fotó: streetkitchen.hu

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom