Időszerű lehet a Balaton-kutatás kiterjesztett megújítása

Időszerű lehet a Balaton-kutatás kiterjesztett megújítása

A közelmúltban sokat emlegetett balatoni algainvázió rámutatott, hogy időszerű lenne a Balaton kutatásának az eddigieknél komplexebb, átfogó megújítása – mondta a Nemzeti Víztudományi Program irányító testülete az MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

A kutatók közleményükben megjegyezték, hogy három évvel ezelőtt a Nemzeti Víztudományi Program keretében összeállt egy  kutatógárda a Balaton-kutatásra. Hosszú távú projekt beindítására készülve elkészítettek egy újszerű eredményeket hozó mintatanulmányt is. Végül a kutatási program pénz hiányában nem indulhatott el.

 

Felidézik, hogy korábban a 1970-es években tapasztaltak a Balatonban komolyabb eutrofizációt (a vízben a növények elszaporodását). Az intézkedéseknek köszönhetően a tó növényi tápanyagterhelése az 1990-es évek második felére helyreállt, amit a vízminőség javulása követett. Ezután a 2002-2003 közötti időszak hozott új kihívást a rendkívül alacsony vízállás miatt, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben az mégsem okozott hasonló gondokat, sőt a helyi élővilág erre rendkívül pozitív módon reagált.

 

Az idei algásodásról a közlemény azt írja, a tó a biomassza koncentrációja meghaladta a 300 mg/köbmétert és a jelenlegi vízminőségi mérések nem biztosítanak megfelelő adatokat ahhoz, hogy a jelenség lefolyását és kiterjedését megállapítsák. A fajösszetétel alapján az egyetlen bizonyosság, hogy az algák nem kívülről érkeztek a tóba – szögezik le a kutatók, valószínű forrásának az üledékből érkező belső terhelést megnevezve. A kiváltó okok azonban még nem ismertek, így egyelőre nem lehet még tudni, hogy egyszeri, ritka extrém eseményről volt szó, vagy olyan rejtve maradt trendszerű változások zajlottak a tóban, amelyek rendszeresen okozhatnak hasonló gondokat. Ennek feltárására adhatna választ egy kiterjesztett, az eddiginél átfogóbb kutatás, amelyre határozottan jelezték igényüket a kutatók.

 

 

Forrás: mti.hu   Fotó: Garai Antal Atom / nyugat.hu

Kapcsolódó

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

Több mint 300 éves, a Szent Családot ábrázoló oltárképet csodálhatnak meg a veszprémi Érseki Palotába látog
Elolvasom

Albínó erdei siklókat tanulmányoztak a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakemberei

A jelenséget a melanin képződésének egy rendellenessége okozza. - - A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kut
Elolvasom

Faházat gyújtott fel egy miskolci férfi Balatonfüreden

A balatonfüredi rendőrök elfogták a 48 éves miskolci férfit - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezet
Elolvasom