A balatoni szállásadás története

„Ez a Föld legkedvesebb, legszelidebb, legnyugalmasabb tájéka, valóban arra hivatott, hogy a túlnépes Földön a pihenőhely legyen.” – írja Magyarországról Cholnoky Jenő a Magyarország földrajza c. könyvének (1929) bevezetőjében.
A legtöbb hazánkat felkereső külföldi vendég két kiemelt turisztikai vonzerőnket ismeri: Budapestet és a Balatont. A Balaton mai népszerűsége egy évszázadokon átívelő folyamat eredményeként alakult ki, melynek gyökereit érdemes ismerni, feltárni.

A Balatoni szállásadás története című tanulmány alapján a balatoni régió Magyarország második legjelentősebb turisztikai területe, a hazai bevételek 22%-a itt keletkezik, míg a vendégéjszakák 25%-os részaránya miatt a legjelentősebb fogadóterület.

A hajózás kialakulása

A Balaton megközelíthetősége nagy szerepet játszott abban, hogy már a XIX. század második felétől idegenforgalmi célpont lehetett. A hajózást 1846 előtt néhány vitorlás, csónakok és három révátkelő jelentette, így a nagy áttörést a Széchenyi kezdeményezésére létrejött Balatoni Gőzhajózási Társulat megalapítása és a Kisfaludy gőzhajó megépítése jelentette. A hajózás ekkor jellemzően csak gazdasági (áruszállítás) és helyi közlekedési célokat szolgált, a turizmus még nem volt igazi szempont. Az idegenforgalom jórészt Balatonfüredre korlátozódott. 1863-tól a Kisfaludy fokozatosan beszüntette egyéb járatait és már csak Siófok és Balatonfüred között közlekedett.

A vasúttal Siófokra, majd onnan Füredre igyekvő vendégsereg elég hamar felismerte a Sió parti település helyzeti előnyeit és sokan ott maradtak. Ezzel indult meg Siófok fejlődése.
1889-ben két új csavargőzös, a Kelén és a Helka került forgalomba, majd 1913-ban a Jókai gőzhajó csatlakozott a flottához. 1927-ben a Csobánc és a Szigliget luxuskivitelű motorosok kerültek a Balatonra. A jövő hírnökeként az 1930-as évek végén jelentek meg a hidroplánok.

A szállásadás kialakulása

A balatoni szállásadás történetét két részre érdemes osztani: az első rész a XVIII. század közepétől (ekkortól vannak írásos emlékek) a II. világháborúig, a második rész pedig a II. világháborútól napjainkig.
Érdekesség, hogy a szinte csak a Balaton északi partján lévő településekről találni anyagokat, pedig a déli településeken is lehettek egy-két szobával rendelkező fogadók az úton lévők elszállásolására. Balatonfüreden már 1748 óta a savanyúvízforrások közelében volt vendégfogadó, az 1795 körül épült Horváth-ház is említésre méltó (szállóvá alakítása után 105 szobával rendelkezett, a magyar reformkor ismert személyiségei mind megfordultak itt). 1825-ban itt tartották az első Anna-bált.

Az 1900-as évektől kezdve néhány év alatt több tucatnyi üdülő, szálloda épült fel a semmiből, így például Siófok, Balatonföldvár községekben is. A fejlesztéseknek köszönhetően gombamód szaporodtak a gyógyhelyként, nyaralóhelyként ismertté váló települések.

A Trianontól a II. világháborúig tartó időszak elején a vendégforgalom visszaesése volt jellemző, elsősorban az I. világháború, az Őszirózsás forradalom, illetve az 1919-es proletárdiktatúrát követő megtorlások miatt.
A fokozatosan megerősödő Horthy-kormányzat tevékenységének köszönhetően a nagy gazdasági világválság (1929-1932) után egyre növekvő érdeklődés jelent meg a Balaton iránt, bővült a szálláshely-kínálat és egyre több település vált üdülőhelyként ismertté a tó partján.

Az északi parton megőrizte vezető helyét Balatonfüred, de a Tihanyi-félsziget is sokat fejlődött. Balatonalmádiban is sok beruházás valósult meg az 1920-1940 közötti időszakban, köztük a 80 szobás Abbázia szálloda.
1936-ban a Magyar Vendégforgalmi Szövetség gróf Széchenyi Károly vezetésével a belső nyaralás előmozdítását tűzte ki célul. E program keretében a Balatoni Szállodások és Panziósok egyesülete összegyűjtötte a fizető vendégek fogadásával kapcsolatos ajánlásait:

-Üdülőhelyeken ellátás nélkül minden háztulajdonos bérbe adhat abban az esetben, ha a szoba tiszta és megfelelően berendezett.

-A saját lakás fel nem használt szobáira korlátozandó és a takarítást a kiadónak kell végezni, arra személyzetet igénybe nem vehet.

-Ellátást csak iparengedéllyel rendelkező vendéglátó-iparos nyújthat.
A fentiekre azért volt szükség, hogy a fizető vendéglátással foglalkozók az adófizetés mellett biztosítsák az elemi kényelmet, kultúrát és kielégítő ellátást és ne okozzanak erkölcsi kárt az idegenforgalomnak.


(Magyar Szállodás és Vendéglős, 1936, 7. szám)

A szállásadás korai problémái

1938-ban a Magyar Szállodás és Vendéglős című lapban elemzik a Balaton parti szálláshelyekkel kapcsolatos gondokat, bajokat. Megállapításaik a következőek:
„… a magyar üdülő- és fürdőhelyek megteltek, de arra már kevesen gondolnak, hogy az előévad, sőt az egész idény átlaga mindenképp gyönge volt a foglaltság nézőpontjából és alig ötvennapos szezonnak kell az aránytalanul megoszló terheket födöznie. Hivatalosan mondták, hogy a Balaton mellett már 474 szálloda, penzió és üdülőház van, bennük 7 997 szoba, vagyis az egész ország férőhelyeinek 57.7%-a s ezenkívül 15 000 balatoni villában 22 123 szoba; de a propaganda anyagi fedezete és általában a kormányzati segítség – így közlik velünk – nincs arányban a Balaton jelentőségével.”

Ezek a sorok is igazolják, hogy sok tennivalójuk volt a szállodák, szálláshelyek üzemeltetőinek, ha meg akartak felelni a vendégek elvárásainak, a kor követelményeinek. Sajnos a Balaton parti településeken ekkor még nincs csatornázás, ennek következményeként kevés a fürdőszobás, WC-s szoba, akkor, amikor például az USA-ban az újonnan épülő szállodák szobái már szinte kivétel nélkül saját fürdőszobával rendelkeztek.