A Művészetek Völgye fejét is beválasztották az Európai Fesztivál Szövetség igazgatótanácsába

A Művészetek Völgye fejét is beválasztották az Európai Fesztivál Szövetség igazgatótanácsába

Oszkó-Jakab Natáliát, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnökét, a Művészetek Völgye vezetőjét beválasztották az Európai Fesztivál Szövetség igazgatótanácsának tagjai közé, a ravennai és edinburghi fesztiválok igazgatói mellett.

Ezzel lehetővé válik nemcsak Magyarország, hanem a kelet-közép-európai régió érdekeinek megjelenítése az egyik legfontosabb szakmai szervezetben – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A három éve alapított Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) azzal a céllal jött létre, hogy európai színvonalú ökoszisztémát teremtsen a magyar rendezvényszektorban, összefogva a különféle típusú – kulturális, sport, turisztikai, üzleti – rendezvények szervezőit és szolgáltatóit. A szervezet már nemzetközi szinten is képviseli hazánkat, ugyanis az Európai Fesztivál Szövetség EFFE Hub, valamint az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Culture & Creativity tagja is lett.

Az Európai Fesztivál Szövetséget 1952-ben Denis de Rougemont és Igor Markevitch alapította Genfben. A szervezet a művészeti fesztiválok legfontosabb európai platformja, amelynek vezetőivel az Európai Unió kulturális és kreatív ágazatokért felelős biztosa rendszeresen konzultál.

“Az európai, azon belül a magyar fesztiválpiac előtt álló kihívások közös fellépést és szolidaritást tesznek szükségessé. Az igazgatótanácsnak azonban 1952 után most először van magyar tagja, így fő célom a régió és Magyarország képviselete, hogy nézőpontjaink európai szinten is megjelenjenek. Hiszek az együttműködés és a szövetségek erejében, a tudás egyenrangú megosztásának szükségességében. Ezentúl a legfontosabb fórumokon lehetőségem lesz nemcsak a régió nehézségeit, hanem az erősségeit is bemutatni, ami, bízom benne, hogy élénkíteni fogja a hazai rendezvénypiacot is. Rugalmasabb, sokszínűbb és kulturálisan élénkebb, fenntartható fesztiválszektor kialakítására törekszem” – idézi a közlemény Oszkó-Jakab Natália szavait.

A magyar rendezvénypiac nemzetközi versenyképessége érdekében kormányzati szinten is küzdenek az adók csökkentéséért, illetve szakmai anyagokat és ágazati hatástanulmányokat hoznak létre. Az MTPA Visibility programja pedig a hazai szereplők nemzetközi láthatóságát segíti, külföldön is bemutatkozási lehetőséget nyújtva a magyar rendezvényszakma szereplőinek, ezzel is támogatva a partnerkapcsolatok kiépítését és az üzleti lehetőségek bővítését.

Forrás: MTI / OS
Fotó: hplusz.hu

Kapcsolódó

Indul a balatonbikehotel.hu, garantált szolgáltatásokkal a kerékpáros vendégeknek

A Balaton térségében az évről-évre növekvő kerékpáros forgalommal párhuzamosan egyre nagyobb jelentőséget
Elolvasom

Kutyával a Balatonra? Újra megjelenik a Kutyabarát Balaton Élménykalauz és Térkép

A Civil Pódium Egyesület támogatásával és a Kutyabarát.hu szakmai együttműködésével újra megjelenik a kutyá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Hajmáskér

Hajmáskér és Sóly közös, összevont református hitközössége sok évszázados múltra tekint vissza. Ennek a tör
Elolvasom