Avar kori temetkezési helyet találtak Veszprémben

Régészeti leletbe botlottak a 8. sz. főút veszprémi szakaszát megújító munkagépek. Az útbővítési folyamatok során ugyanis egy avar temető bukkant elő a földből – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Már az első sírok kibontása után megállapítható, hogy a közép-avar kor egy jelentős közösségének emlékeivel dolgozhatnak a Laczkó Dezső Múzeum régészei, restaurátorai.

A beruházó NIF Zrt., a kivitelező Strabag Építő Kft. és a munkálatokat e téren koordináló Várkapitányság Zrt. támogatásával, teljes körű kivitelezői segítséggel meginduló munkálatok komoly értékekkel gazdagíthatják a város történetét.

Az itt eltemetettek közül mindjárt az első sírok olyan, szakmailag és történetileg jelentős leletekkel gyarapították a múzeumi gyűjteményt, melyek a restaurálásuk után jelentős érdeklődésre tarthatnak számot, köztük egy íjával eltemetett harcos remélhetően hitelesen rekonstruálható fegyverzete. A település északi, észak-keleti felén és szűk vonzáskörzetében immár négy jelentős avar temető vált ismertté pár kilométeres sugarú körön belül (Jutasi út, Kádártai utca, Tejüzem (volt Vörös Október u.) és a most felfedezett Veszprém-Csucska lelőhely, valamint ide sorolható a közeli Gelemér is), melyek az avar kor teljes időbeli kiterjedését lefedik, és a sűrűségükkel egy, a környékre lokalizálható avar hatalmi központ létét teszik több mint valószínűvé.

Bár a temetőnek csak a beruházás által érintett területén van mód feltárást végezni, így a teljes kiterjedéséről egyelőre nem lesznek információik a szakembereknek, azonban így is hatalmas mennyiségű adatot szolgáltat ennek a kérdésnek a tisztázásához, az ismeretanyag jelentős bővítéséhez – áll a közleményben.

A lelőhely emellett rejtett még egy, a város történetében szintén jelentős korszakhoz kötődő emlékanyagot is. Az 1944. december 23-án történt orosz áttöréshez kötődő futóárok-rendszert, valamint a város légvédelmét biztosító német légvédelmi ágyúk (ún. Flak – Fliegerabwehrkanone) állásait sikerült azonosítani, melyek pontosabban rekonstruálhatóvá teszik a várostörténet vészterhes napját magyar, német és orosz oldalról egyaránt.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom