Azahriah sikerétől volt hangos még a veszprémi zenekonferencia is

Azahriah sikerétől volt hangos még a veszprémi zenekonferencia is

November 7. és 9. között zajlott Veszprémben az éves Music Hungary Konferencia & Showcase, aminek fókusztémája idén a MI és TI, azaz a mesterséges intelligencia és természetes intelligencia a zeneiparban. A téma köré előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket építettek, amivel igyekeztek megvizsgálni, hogyan ölelje magához a zenei szektor a technológiát, és fordítsa a javára.

A zeneipari témák mellett színes és szerteágazó programokat tartottak, mint például Fülöp Flóra (BME, ELTE) előadása a dallamtapadásról.

A programokon keresztül a Music Hungary Szövetség igyekezett felhívni a figyelmet olyan, a szektort érintő problémákra is, mint például a kulturális áfa bevezetésének szükségessége, a túlságosan centralizált klubélet vagy például a streaming hatása a zenei, élőzenei fogyasztásra, de előkerült Azahriah hazai és külföldi sikere is.

A konferencia megnyitóján Weyer Balázs, a szövetség elnöke kiemelte, hogy a szektor nehéz évet zár, de a válság ellenére is stabilizálódni látszik, illetve a megnyitón Porga Gyula, Veszprém polgármestere is beszédet mondott, amiben kiemelte, hogy számukra is fontos, hogy a Music Hungary Konferencia & Showcase náluk lelt otthonra már negyedik éve, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt támogatásának köszönhetően.

Izgalmas koncertek

A rendezvény része a showcase-koncertprogram is, ahol a legaktuálisabb hazai könnyűzenei előadók mutatkozhatnak be a szakmai és helyi közönségnek. A hazai hiphopszcéna két izgalmas arca, Sisi és Co Lee is fellépett.

A Duckshell, a Hakumba és Kale Lulugyi alaposan megtáncoltatták a közönségüket, Lenkke a Terembe varázsolta a legerősebb 90-es évek rave-bulijainak hangulatát, de először hozta új albumát iamyank is Veszprémbe, látványos, súlyos show-val. A hazai kortárs jazz egyik legígéretesebb zenekara, a New Fossils lágy dallamokkal zárta a koncertprogramot. Az összetettebb, alaposan megtekert zenék szerelmeseinek az Antares és a nagyon friss Gorg & Benzol hozott felejthetetlen műsort. 

Kiemelt projektek

November 8-án másodszorra adták át a Music Hungary-díjakat. A Music Hungary Szövetség által alapított szakmai díj hiánypótló a hazai zeneiparban, a szektor egységességét és átjárhatóságát hangsúlyozó elismerés a szakma minden részére kiterjedően elismerésben részesíti a kiemelkedő teljesítményeket.

A Backstage díjat idén a Budapest Park stábja kapta, míg a Showtime díjat az Analog Balaton. A Vizuál díjat az idén először megrendezett INOTA Fesztivál vizuális koncepciójáért ítélték oda, az Innováció díjat pedig a BALATORIUM ökoművészeti projekt kapta, ami a Balaton élővilágának törékenységét és értékét helyezi középpontba. A Pro díjat Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója kapta, a Média díjat pedig Jeli András és Hajós András közös műsora, a Dalfutár. Az Inspiráció díj Kollár-Klemencz László munkásságáért és a Dömörkapu Rengetegért kapta meg, a Crossover díjat pedig Vecsei H. Miklós Qjúb – A kocka kibontása projektjének ítélték oda. 

Kapcsolódó

Olyan tiszta volt az idő, hogy Pécs is látszik egy Veszprémben készült fotón

Beinrohr László a kimagaslóan tiszta időjárási körülményeknek köszönhetően készíthette a megdöbbentő fényké
Elolvasom

Lopott rendszámmal, fúrógéppel akartak feltörni egy fonyódi bankautomatát, de kattant a bilincs

Őrizetbe vették a férfit, aki megpróbált feltörni egy bankautomatát Fonyódon - írja a police.hu. - - N
Elolvasom

„180 fokos társadalmi szemléletváltás kell” – továbbra is pusztulóban a balatoni nádas

Csak az elmúlt pár évben 6-7 hektárnyival ritkult meg a nádas a magyar tengeren. - - „A Balatonon 12
Elolvasom