Bakancslistás helyek a Balaton körül – Balaton szíve tér, Zamárdi

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Balaton szíve tér, Zamárdi

Már közeleg a Valentin-nap és sokan kétségbeesetten kutatnak a megfelelő ajándék után a párjuk számára, de néha egy meghitt kiruccanás többet ér a legdrágább kacatnál is. Az ilyen romantikus séták helyszínéhez szolgálunk most egy remek javaslattal, a Balaton déli partján talán a legkézenfekvőbbel…

A tér tervezőjét, Szentkúti Kiss Gábort a koncepció és a név megálmodásakor az a szív alakú, emberi láncolat inspirálta, amely minden évben a Zamárdiban már hagyományos Balatoni Játszadalom alkalmával jön létre a vízben. Ilyenkor a gyerekek a félig már feledésbe merült népszokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek és az eseményt pedig egy hatalmas szív forma koronázza, amely több száz ember kézenfogásával áll össze.


A tér ékkövének számító szobrot 2012 júniusában készítették az északi parton jellegzetes vörös homokkőből, melynek alapanyagát Pálkövéről szállították ide. Közepén egy szív alakú kivágás látható, amelyen keresztülnézve többek között a Tihanyi Bencés Apátságot is szemügyre vehetjük.


A bazalt térkő szintén az északi parton elterjedt vulkanikus eredetű kőzettípus, remekül harmonizál a szobor anyagával.
A konstrukció a szobrászművész után elnevezett, vízparti Margó Ede sétány középpontjában foglal helyet, így nem csoda, hogy a köztér hamar a szerelmespárok favoritjává nőtte ki magát, legyen szó egy meghitt andalgásról, reményekkel teli randevúról vagy egy bensőségesebb beszélgetésről a balatoni naplementében.



Fotók: szallas.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Mikládi-tó tanösvény, Gyulafirátót

A közigazgatásilag Veszprémhez tartozó Gyulafirátót határában húzódik egy lápos, zsombékos kis tó, melyet a
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-Schaller kúria, Úrkút-Zsófiapuszta

A híres Zichy-dinasztia egykori kastélyainak se szeri, se száma a Balaton vonzáskörzetében. A főnemesi csal
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Simon István emlékház, Bazsi

A Veszprém megye Sümegi járásában fekvő Bazsiban született Simon István költő, aki munkájával többek között
Elolvasom