Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bátorkő vára, Várpalota

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bátorkő vára, Várpalota

A Várpalotától északi irányba kivezető, sziklás szurdokok között tekergő Vár-völgyben található a legendás várrom, amelynek históriája egyenesen az Árpád-korig nyúlik vissza és, amelynek árnyas lábánál vetette papírra a Szeget szeggel című versét Petőfi Sándor 1843-ban egy kirándulás alkalmával.

A vár minden bizonnyal valamikor a 13. század végén vagy a 14. század elején keletkezett. Egy 1288-ra datált dokumentumban már találunk egy homályos utalást egy bizonyos “castro Barcuku”-ra ezen a területen, ám az vitatott, hogy valóban Bátorkőről lenne szó. Az első egyértelmű említés 1326-ból származik, amikor Károly Róbert király cserélte el a Csákokkal az épületet.


Fénykorában a vár csak nyugati irányból volt megközelíthető, hatalmas várfalak és árok védte, amelyen át egy felvonóhíd vezetett. Az árkot azóta már betemette lehullott törmelék. A 15 méteres, háromemeletes nagy tornyot egy csúcsíves ajtón át, egy középső torony és egy keskeny lépcsősor kötötte össze egy kisebb, alsó épületrésszel.


Pusztulása a török korra tehető, ám pontos körülményei nem ismertek. Ettől fogva Pusztapalota néven is emlegetik a romot. Az utolsó írásos, történelmi emlék, ami beszámol róla egy 1559-es oklevél. Sajnos a veszte óta elhanyagoltan áll, sőt az 1800-as években állítólag még villámcsapás is sújtotta a valaha impozáns várat.

Fotók: termeszetjaro.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Lak vára, Öreglak

Öreglak egyike a Somogyi-dombság Árpád-kori településeinek, de környéke már a bronzkorban is lakott volt. V
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István kardja, Sóly

Sóly a Balatontól légvonalban mindössze öt kilométerre fekszik, a Székesfehérvárról Veszprémbe vezető 8-as
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom