Bakancslistás helyek a Balaton körül – Csiszta Fürdő, Csisztapuszta

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Csiszta Fürdő, Csisztapuszta

A déli parton, Balatonfenyves és Buzsák települések között fekszik Csisztapuszta, amely elsősorban termálfürdőjéről vált ismertté. Azt azonban kevesen tudják, hogy az itteni gyógyvíz csak egy szerencsés véletlen miatt bukkant a felszínre a múlt század derekán.

1956-ban olajat kerestek a pusztán. Mikor a fúrás már 600 méter mélyen járt, a munkások nagy meglepetésére termálvíz tört fel a földből. Sokáig nem fordítottak nagy figyelmet a forrásra, de egy idő után a környékbeliek a víz gyógyhatását felismerve az elvezető árokban kezdtek fürdőzni. Akkoriban még jóval macerásabb volt eljutni Csisztapusztára, mivel csak földutak vezettek ide.


Ám a híre szájról szájra járt és népszerűsége egyre csak növekedett, így pár éven belül meg is épülhetett három betonmedence és a látogatók száma 1958-ban pedig már a 40 ezret is meghaladta. Balatonfenyves és Csisztapuszta között kisvasút is épült, amely mintegy húsz éves szünet után az idén lépett újra működésbe. Műútról Buzsák felől közelíthető meg legkönnyebben.


2013-ban Európai Uniós támogatással nagy fejlesztéseken esett át a fürdőhely. Jelenleg öt medence üzemel, melyeknek szénsavas vize bizonyítottan gyógyító hatással bír a mozgásszervi, a nőgyógyászati és a reumatikus megbetegedésekre.


Fotók: termalonline.hu





Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-kastély, Soponya

A Zichy-család soponyai kastélya Zichy János kezdeményezésére épült az 1750-es években. Később jelentős áté
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Nagyvázsony

A 77-es főút mellett fekvő gyönyörű Nagyvázsony elsősorban a Kinizsi-vár kapcsán ismert. A honfoglalás óta
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kori kerektemplom, Kallósd

A Zalaszentgróti járásban, a Zala folyó egyik mellékága mentén fekvő Kallósd népessége a száz főt sem éri e
Elolvasom