Bakancslistás helyek a Balaton körül – Erdészkilátó, Zalakaros

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Erdészkilátó, Zalakaros

Egy régebbi kilátó helyén adták át a Zalakarosi Parkerdőben az összesen 91 lépcsőfokot számláló Erdészkilátót. A kisgyerekes családok által közkedvelt Csiga-túra tanösvény szomszédságában magasodó, korábbi építmény strukturálisan életveszélyessé vált, így már indokolt volt az új torony felállítása, amelyet 2018-ban végül át is adtak a parkerdő üzemeltetői.

Az egykor itt állt kilátónál jelenlegi utódja valamivel magasabb, 23 méteres. A zöldre festett, masszív tölgyfaszerkezet pedig remélhetőleg hosszabb élettartamra predesztinálja elődjénél. Tiszta időjárási körülmények között akár a Balaton-felvidéki tanúhegyekig is elláthatunk, de a Kis-Balatont és a Somogyi-dombságot is alaposan szemügyre vehetjük.


Bár tulajdonképpen mindenki zalakarosi látványosságként tartja számon, a kilátó hivatalosan már a szomszédos Zalamerenye területéhez tartozik. Lábánál a találó nevű Kilátó Borozó várja a szomjas kalandorokat, egyébként Zalakaros talán legjobb kemencében sütött fogásainak társaságában.


A közelben kanyargó, bő egy kilométeres Csiga-túra tanösvény pedig az egész család számára ideális kikapcsolódást biztosíthat interaktív információs tábláival, melyeken az erdő rendkívül gazdag élővilágával, illetve annak gazdasági és ökológiai szerepével ismerkedhetünk meg kicsit jobban, sőt még bizonyos helyben fészkelő madárfajok énekét is meghallgathatjuk az egyiken.

Fotók: szallas.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sűrű-hegyi Ördög-lik, Dudar

Dudartól északra, Bakonyoszloptól nyugati irányba, az úgynevezett Ördög-árokban húzódik a Sűrű-hegyi Ördög-
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Százéves juharfa, Olaszfalu

A bakonyi Olaszfalu déli határában áll egy dicső juharfa maradványa, amely egykor, hőskorában meghatározó r
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kitelepítettek emlékműve, Hidegkút

A Déli-Bakony és a Balaton-felvidék keresztmetszetében, egy völgyben elnyúló Hidegkút (sváb nevén Weißbrunn
Elolvasom