Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fülöp-hegyi Millennium kilátó, Révfülöp

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fülöp-hegyi Millennium kilátó, Révfülöp

Még csak néhány éve annak, hogy a Révfülöp fölé magasodó Fülöp-hegyi kilátót villámcsapás érte és annak faszerkezete a lángok martalékává vált. Az újjáépítés viszont szerencsére nem váratott túl sokat magára, így az eset után már egy évvel, 2021-ben elkészült az új épület a fennmaradt vöröskő talpazaton.

Az eredeti kilátó építési munkálatai még 1943-ban kezdődtek, ám a második világháború miatt a kivitelezés félkész állapotban maradt és több mint hat évtizeden át nem is történt érdemi előrelépés az ügyben. Az alapvetően vöröskő talpazatra installált kilátót 2001-ben adták át és – kézenfekvő okok miatt – Millenium névre keresztelték.


2020-ban a közkedvelt tornyot villámcsapás érte és a faszerkezet teljesen leégett. Ám a megújulásig ezúttal közel sem kellett annyit várni, ugyanis a következő évben már állt is a kilátó legfrissebb változata, amely szintén fából készült , de jóval hatékonyabb villámvédelmi rendszerrel látták el, mint az elődjét, tetejére egy vörösréz sisak is került.


Az ötemeletes kilátó összesen 21 méter magas és pompás kilátás tárul róla Révfülöp utcáira és persze a Balaton hullámzó víztömegére egyaránt, de a Tihanyi-félsziget és a híres, vulkanikus eredetű tanúhegyek is remekül szemügyre vehetőek innen, sőt tiszta időjárási körülmények között még a boglári Gömbkilátó is felbukkan a déli part horizontján.

Fotók: szallas.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Balatonakarattya

Balatonakarattya református templomának enyhén futurisztikus látványa nem meglepő annak tekintetében, hogy
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Grábler-tó, Várpalota

Az Inota határában elterülő Grábler-tó Várpalota megannyi bányatavának egyike. A tó, társaihoz hasonlóan, a
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Hajmáskér

Hajmáskér és Sóly közös, összevont református hitközössége sok évszázados múltra tekint vissza. Ennek a tör
Elolvasom