Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kab-hegyi kilátó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kab-hegyi kilátó

A 77-es úttól északra Nagyvázsony és Úrkút között magasodik az 599 méteres Kab-hegy a környékbeliek által jól felismerhető adótornyával. A bazalt kiömléssel, úgynevezett pajzsvulkánként keletkezett magaslatról tágas perspektíva nyílik a környező Bakony és a Balaton-felvidék dimbes-dombos tájaira, tiszta időjárási körülmények között pedig még maga a Balaton is felsejlik a távolban.

A Kab-hegy első kilátóját 1937-ben emelték, ám ez az épület az előbb említett rádiótorony létesítésekor lebontásra került. A már 2013-ban átadott, új kilátó szerkezetét borovi fenyőből ácsolták és majdnem eléri a 10 méteres magasságot. Kézenfekvő, köznapi neve mellett hivatalosan a Kinizsi Pál-kilátó nevet viseli.


A csúcs alatt terül el a hazai urbex közösség paradicsoma a Kis-Moszkvaként emlegetett szellemváros, amely egykor egy gigantikus katonai lakótelepként, valóságos autonóm városállamként funkcionált saját könyvtárral, bolttal és mozival. A szocializmus évei alatt szovjet katonák éltek itt a családjaikkal, ma azonban lepusztult állapotban, ürességtől kongva tengődnek az erdő mélyén a magányos paneltömbök.


Az adótorony és a hozzá tartozó melléképületek ugyan némiképp árnyékolják a tökéletes panoráma képet a kilátóból, de még így is pompás szeletei mutatkoznak meg a jellegzetes tájnak hosszas erdősávjaival és lankás domborzati formáival, melyek közt többek között a tanúhegyek és a Tihanyi-félsziget is felsorakoznak.


Fotók: geocaching.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barnagi Kálvária

Barnag a Balaton-felvidék kevésbé ismert, de nem kevésbé ragyogó gyöngyszemeinek egyike, amely a tótól, kis
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kási vár, Nyim

A Somogy megyei Nyim község külterületén állnak egy Árpád-kori vár maradványai, melyeket a természet mára o
Elolvasom