Bakancslistás helyek a Balaton körül – Margit-romok (Szent Katalin-kolostor romjai), Veszprém

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Margit-romok (Szent Katalin-kolostor romjai), Veszprém

A veszprémi vár alatt, a Benedek-hegy körül csordogáló Séd patak partján romantikus sétaösvény kanyarog. A város legtörténelmibb része mára már szintén jelentős modernizáción esett át, ám nyomokban itt még felsejlenek a település ősi múltjának nyomai. Erre tökéletes példaként a Szent Katalin Domonkos Apácakolostor romjai szolgálnak, melyet a köznyelvben egyszerűen csak Margit-romoknak hívnak a veszprémiek.

Az egykori templomot, illetve a Domonkos-rendi apácák által lakott kolostort is 1240-ben alapította a megyeszékhely püspöke, egy bizonyos Bertalan. Szórványosan, de egy-két szerzetes is lakott az épületben. A 13. század közepén itt élte életét IV. Béla lánya, Szent Margit is, akitől a későbbi, köznapi elnevezés származik.


Veszprém Dózsaváros nevű negyedének ezen környékét a kolostor után Szentkatalinszegként is nevezték a középkorban. A templomot 1500 táján gótikus stílusban építették újjá, amely bizonyos díszítő elemeken még ma is tetten érhető. A zárda és a templom pusztulása több, mint valószínű, hogy 1552-re, a veszprémi vár elfoglalásának idejére tehető.


A szentély gótikus, nagy fakereszttel jelölt fala áll a legmagasabban a maradványok közül. Bár több régészeti kutatás zajlott már a helyszínen, melyek során reneszánsz stílusjegyekre is bukkantak a szakemberek, a részletes feltárás még mindig várat magára. A rom védett, műemlék besorolást élvez, esténként díszkivilágítás övezi.


Fotók: Wikipedia

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogányvár, Dióskál

A zalai dombság keleti peremén fekvő, 300 méter magas Pogányvár elsősorban Dióskál külterületének minősül,
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Festetics-kastély, Balatonszentgyörgy (Battyánpuszta)

A Festetics család történelmi jelenlétének hatásai Keszthelyen és térségében máig kézzelfoghatóak. A leghír
Elolvasom