Bakancslistás helyek a Balaton körül – Postamúzeum, Balatonszemes

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Postamúzeum, Balatonszemes

A 18. század közepén emelték barokk stílusban azt a műemléképületet istálló, illetve postai lóváltóállomás gyanánt a Hunyady család egykori birtokán, amely 1962 óta szolgál otthonául a balatonszemesi Postamúzeum állandó kiállításának a 7-es főút szomszédságában.

Bár az ingatlan a szocializmus óta már Postamúzeumként funkcionál, a Hírközlési Múzeumi Alapítvány 2003-ban végzett rajta egy szélesebb körű renovációt. Ekkor épült meg a régi lovaskocsikat és gépjárműveket felvonultató lábaspajta. Az udvart Trischler Ferenc szobrász műalkotásai ékesítik, melyek a szolgálatuk teljesítése közben elhunyt postásoknak és távközlési dolgozóknak adóznak tisztelettel Európában egyedülálló módon.

Fotó: Wikipedia

A kincstári tulajdonban lévő egykori istállóépület a változatos és korhű egyenruhák mellett fogatolt postakocsikat és gépjárműveket egyaránt bemutat a 15. századi kezdetektől, a Kádár-kor pöfékelő IFA monstrumain át, egészen a modernebb modellekig a ’80-as és a ’90-es évekből.


A gépjárműparkon túl pedig keretezett, korabeli dokumentumokon, térképeken és fényképeken keresztül nyerhetünk némi betekintést a régi idők levélkézbesítésének világába. Az idősebbeknek nosztalgiával, a fiatalabbaknak pedig új ismeretanyaggal kecsegtet a múzeum, így ideális célpont lehet akár családok számára is egy-egy nyaralás vagy kirándulás alkalmával.




Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Mikládi-tó tanösvény, Gyulafirátót

A közigazgatásilag Veszprémhez tartozó Gyulafirátót határában húzódik egy lápos, zsombékos kis tó, melyet a
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-Schaller kúria, Úrkút-Zsófiapuszta

A híres Zichy-dinasztia egykori kastélyainak se szeri, se száma a Balaton vonzáskörzetében. A főnemesi csal
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Simon István emlékház, Bazsi

A Veszprém megye Sümegi járásában fekvő Bazsiban született Simon István költő, aki munkájával többek között
Elolvasom