Bakancslistás helyek a Balaton körül – Remetei romtemplom, Kehidakustány

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Remetei romtemplom, Kehidakustány

A Zala megye északi részén található Kehidakustány két különálló település (Kehida és Kustány) összevonásával jött létre, melyeket egykor a Zala-folyó választott szét természetes határvonalként. A gyógy- és élményfürdőjéről híres község egy kevésbé közismert nevezetessége a Zala-szigeti vagy másik nevén a Remetei romtemplom, amely a településhez hasonlóan, eléggé hányatott sorsot mondhat magáénak.

Valaha a falu kustányi fele is két részből, Egyházas- és Alsókustányból állt. A történészek által feltárt középkori dokumentumok először 1256-ban tesznek említést az előbbi plébániatemplomáról a Zala-folyó egy szigetén. De előkerültek feljegyzések, melyek Kustányt, mint búcsújáró helyet írják le. Ez megerősíti azt a feltételezést, hogy a templom ekkor már állt.

Fotó: kehidakustanytdm.hu

A török sereg persze ezt a templomot sem kímélte, így állapota a 16. században jelentősen leromlott, ám a 18. században szerencsére teljes renováción esett át. Az egyhajós, alapvetően gótikus, téglafalazatú épületen később barokk stílusú változtatásokat is eszközöltek. A híres régész, Rómer Flóris a 19. század második felében már csak kiásott gödröket talált az alapfalak helyén, melyeket valószínűleg árvízi töltésként hasznosítottak újra.

Fotó: arpad-kori-falu.mcbubu.hu

Ma sem tisztázott teljesen, hogy tartozott-e hozzá kolostor, egy bástya nyomait viszont felfedezték, így valószínű, hogy erődítményként is szolgálhatott valamikor (minden bizonnyal a török időkben). A megmaradt tornyot végül egy heves szélvihar szaggatta szét 1962 tavaszán, melyhez a téglák korábbi elhordása is hozzájárulhatott.



Fotó: arpad-kori-falu.mcbubu.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ranolder-kastély, Csopak

A festői kúriát 1861-ben Ranolder János veszprémi püspök megbízására építették Szentirmay József tervei ala
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sikalikja barlang, Rezi

Reziről első hallásra az emberek többsége a település illusztris, Árpád-kori várára vagy esetleg a Gyöngyös
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kerekikáli templomrom

A Balaton-felvidéken rengeteg falu néptelenedett, majd később pusztult el a 16. században, a törökökkel vív
Elolvasom