Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sabar-hegyi templomrom, Káptalantóti

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sabar-hegyi templomrom, Káptalantóti

A Tapolcai-medence szélén, a tanúhegyekkel körülbástyázott Káptalantóti községétől némiképp keletre találjuk újabb eklatáns példáját a Balaton-felvidék rendkívül gazdag romtemplom kincsének, melynek épületeit szinte kivétel nélkül egy hasonló végzet fűzi össze.

A templom a 217 méter magas Sabar-hegy északi lejtőjének alján épült valamikor a 13. században. A korabeli dokumentumok alapján ekkor Káptalantóti területén három különböző falu állhatott: Bács, Alsótóti és Felsőtóti. A templom a legtöbb feltételezés szerint az utóbbi településnek lehetett az imaháza. Mint megannyi Balaton-felvidéki társa, Felsőtóti is a török időkben üresedett meg és valószínűleg templomát is ekkor érte el a vég.

Fotó: indafoto.hu

Békefi Remig egyháztörténész eképpen ír a maradványokról A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban című, 1907-ben publikált munkájában:

“Káptalan-Tóti határában a Sabár hegy alatti templomrom keletelt. A szentélyt dongaboltozat fedte. Az apsis keleti részén csúcsíves ablak nyomaival. Anyaga terméskő.”

Fotó: indafoto.hu

Felsőtótiról 1600-ban esik említés utoljára. A Sabar-hegyivel ellentétben Alsótóti templomát újjáépítették a török portyázások lecsengése után, Bács település pedig beleolvadt Káptalantótiba. A templomromot évszázadokig sűrű bozót borította, csak télen volt látható, ám a közelmúltban remekül kicsinosították a környékét, így ma már szerencsére egy bájos kis tisztáson várja az erdőjárók látogatását.



Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-kastély, Soponya

A Zichy-család soponyai kastélya Zichy János kezdeményezésére épült az 1750-es években. Később jelentős áté
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Nagyvázsony

A 77-es főút mellett fekvő gyönyörű Nagyvázsony elsősorban a Kinizsi-vár kapcsán ismert. A honfoglalás óta
Elolvasom