Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sebestyén-kastély, Balatonszepezd

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sebestyén-kastély, Balatonszepezd

Szepezd illusztris épülete jelenleg kastélyszállóként üzemel és bár koránál fogva kifejezetten fiatalnak tekinthető, fennállásának 115 évében azonban mégis történt egy s más. A huszadik század viharos történelme a kastély mellett sem vonult el nyomtalanul, így annak históriája tulajdonképpen három fő részre tagolható, melyeket most igyekszünk kicsit jobban megvizsgálni.


1906-ban építették a község nyugati részén, hagyományos ír Tudor-stílusban dr. Sebestyén Gyula etnográfus megrendelésére. Hatalmas kertjében az úgynevezett Pogánykő, egy székely rovásírással teleírt vörös homokkő szikla állít emléket a híres néprajztudós munkássága előtt, melyet az ő tiszteletére adtak át 1963-ban.



A tulajdonos halála után, 1946-ban államosították a kastélyt és évtizedekig szolgált a várpalotai bányák munkásainak és azok családainak közkedvelt üdülőjeként. Az erdős, nyugodt környezet és a mindössze 200 méteres távolság a Balatontól sok szép nyarat szerzett a várpalotaiaknak akkoriban.


Végül a rendszerváltás után egy olasz tulajdonos vásárolta meg az épületet és kastélyszállóként élesztette újjá. Ebben a formában a mai napig is működik. A különleges hotel – az üzletember fia után – a Sir David Kastélyszálló nevet kapta. A magyar tengerre néző lakosztályai a teljes renováció során nyerték el mai pompájukat, éttermének falán pedig vadászjeleneteket megörökítő freskók láthatók.


Fotók: Sir David Balaton Castle / Facebook

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Imre herceg templom, Sáska

Tapolca vonzáskörzetében, a Déli-Bakony és a Balaton-felvidék különleges keresztmetszetében fekszik az alig
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Csönge-hegyi kilátó, Salföld

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Salföld és környéke az egész Balaton-felvidék egyik legpopulárisabb turi
Elolvasom