Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Kristóf-kápolna, Szántódpuszta

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Kristóf-kápolna, Szántódpuszta

A Szántódpuszta felett ívelő dombról gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra és az északi partra egyaránt. Nem csoda, hogy a régmúlt helyi hitközössége ezt a helyszínt választotta imaháza létrehozására, amelyet az utazók védőszentjének, Szent Kristófnak avattak fel.

A hivatalosan Zamárdi római katolikus plébániájához tartozó kápolna helyén korábban már állt egy hasonló épület, ami a török hordák pusztítása során semmisült meg és az utókorra csak adattöredékek maradtak róla. A harcok során a környék teljesen elnéptelenedett, ám idővel, szép lassan megkezdődött a visszatelepülés, aminek egyik következménye volt az új kápolna megépülése is.


A fazsindelyes és fatornyos épület munkálatai 1735-ben fejeződtek be. Az alapvetően barokk stílusú kistemplomot első ízben 1820-ban építették át, egy évvel később pedig újra is szentelték Szent Kristóf tiszteletére. A kápolna oltárképét 1930-ban festette Miklósi Gábor. A freskó a szentet ábrázolja, amint épp a vállán viszi át a kis Jézust a megáradt folyón.


A kápolnában egész évben tartanak esküvőket és keresztelőket. Műemléki védelem alatt áll és térítésmentesen látogatható. Szántódpusztán egy több, mint harminc épületből álló, 18. századi majorsági műemlékegyüttes maradt fenn, melynek temetője szintén a kápolnánál található.

Fotók: egykor.hu / miserend.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-kastély, Soponya

A Zichy-család soponyai kastélya Zichy János kezdeményezésére épült az 1750-es években. Később jelentős áté
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Nagyvázsony

A 77-es főút mellett fekvő gyönyörű Nagyvázsony elsősorban a Kinizsi-vár kapcsán ismert. A honfoglalás óta
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kori kerektemplom, Kallósd

A Zalaszentgróti járásban, a Zala folyó egyik mellékága mentén fekvő Kallósd népessége a száz főt sem éri e
Elolvasom