Balaton Camino a mobilomról

Balaton Camino a mobilomról

Két hete ilyenkor vette kezdetét a harmadik Balaton Camino és indult el a hömpölygő tömeg a fűzfői vasútállomásról reggel 9-kor, hogy a résztvevők belevágjanak életük egyik legnagyobb kalandjába.

Mi is szerettünk volna mindenképp ott lenni az ezer élménnyel kecsegtető, lelki és fizikai próbatételen, – igaz ez a teljes 10 napos túra során élhető meg igazán-, és a két hétvégén vagyis összesen 4 napra tudtunk csatlakozni a színes társasághoz, utóbbin kutyussal. Úgy gondoltuk, mivel már sokat írtuk mi is magáról az eseményről vagy a hátteréről, ezért most beszéljenek helyettünk a képek. Képek a mobilunkból, nem profi fotósként, de reméljük talán így még hitelesebben. ?

 

Öblök, hajók, csónakok

 

 

Őszi ösvények

 

 

Csodás partszakaszok

 

Útitársak

 

 

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom