Balázs János triplázik a VeszprémFesten

Balázs János triplázik a  VeszprémFesten

A Kossuth-díjas zongoraművész három programmal, Miklósa Erika, Tompos Kátya, Szakcsi Lakatos Béla és Lendvay József társaságában lép színpadra a VeszprémFest Classic koncertsorozat keretében 2021-ben.

2021-ben nyolc napon át, három helyszínen, minden idők legizgalmasabb fesztiválkínálatával várja látogatóit a VeszprémFest. A História Kertben és a Várban felállított nagyszínpadokon a nemzetközi jazz, pop és világzene sztárjai lépnek majd fel, a prémium zenei fesztivál harmadik helyszínéül szolgáló Jezsuita Romkertben pedig a hazai zenei élet világhírű kiválóságai adnak koncertet. A szervezők most ez utóbbi programját hozzák nyilvánosságra.

Július 11 és 18 között rendezik a 2021-es VeszprémFestet. A fesztivál három helyszíne közül a História Kertben és a Várban felállított nagyszínpadok programjának részletes ismertetésére még várni kell, a harmadik, Jezsuita Romkertben rendezett, VeszprémFest Classic elnevezésű koncertsorozat fellépőit azonban már most bejelentik a szervezők.

Július 16 és 18 között három rendkívüli produkciót láthat a közönség. 

  • A sorozat nyitányaként, július 16-án a VeszprémFest történetében legtöbbször fellépett művész, Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera címmel ad koncertet. 
  • Július 17-én a Paganini+ programmal Balázs János és Lendvay József mellett az a Szakcsi Lakatos Béla lép színpadra, aki 2004-ben ott volt az első fesztivál fellépői között.  
  • Július 18-án a VeszprémFest Classic záróakkordjaként, Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét élvezheti a közönség 

A VeszprémFest Classic koncertsorozat előadásai a Cziffra Fesztivál és a VeszprémFest közös szervezésében jönnek létre.

ZongOpera
Miklósa Erika és Balázs János
2021. július 16. 18.30, Veszprém, Jezsuita Templomkert, esőhelyszín: Hangvilla, Veszprém

Három éve lépett először együtt közönség elé Miklósa Erika és Balázs János, hogy megkeressék azt a közös hangot, amely mindkettejük zenei területének, az operaműfajnak és a zongorairodalomnak is sajátja. Magától értetődő módon talált egymásra e két világ és a két előadó, hiszen mind az opera, mind a zongoraművészet ragyogását élte a romantika korában, s újbóli fellángolását a múlt évszázadban. Mindkét művész szeretné, hogy azt a zenei szabadságot, azt az örömet érezze át a mai közönség, amit Mozart, Verdi, Liszt vagy éppen Cziffra György közönsége is átélhetett. A koloratúr szoprán énekesnő, akit tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választottak, Kossuth-díjas zongoraművész partnerével műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból és virtuóz átiratokból építi fel a műsorát.

Paganini +
Balázs János, Lendvay József, Szakcsi Lakatos Béla
2021. július 17. 18.30, Veszprém, Jezsuita Templomkert, esőhelyszín: Hangvilla, Veszprém

Liszt Ferenc már több mint tíz éve hangversenyező művész volt, amikor 1832-ben, Párizsban először hallotta Niccolò Paganini játékát, és az élmény átformálta a zenéről való gondolkodását. „Micsoda ember, micsoda hegedű, micsoda művész! Istenem, mennyi szenvedés, mennyi nyomorúság, mennyi kínlódás abban a négy húrban!” – írta egy levelében. A Cziffra Fesztivál és a VeszprémFest közös, Paganini+-estjén Balázs János Liszt-etűdöket játszik, Szakcsi Lakatos Béla improvizál, Paganini eredeti kompozícióiban pedig Lendvay József brillírozik. A program különlegessége, hogy – a megszokottól teljesen eltérő módon – a Paganini-életmű több évszázados innovációját mutatja be: remekműveit eredetiben, Liszt-féle átiratban és jazz átiratban is meghallgathatja az Emlékév közönsége.

Cziffra Café
Tompos Kátya és Balázs János estje
2021. július 18. 18.30, Veszprém, Jezsuita Templomkert, esőhelyszín: Hangvilla, Veszprém

Van egy kis hely egy sötét mellékutcában, amiről senki sem tud és amit mégis mindenki ismer. Itt az élet akkor kezdődik, amikor lemegy a nap, és csak akkor zárnak, amikor a világ is véget ér. Megannyi dal – egy-egy pillanatfelvétel az extázisfüggő vendégekről: fiatal szeretők és öreg bohémok, naiv álmodozók és érzéki bűnözők, művészek és bebetonozott törzsvendégek. A varázslatos alászállásunk két útikalauza pedig nem más, mint az ezerarcú színésznő, Tompos Kátya és a Kossuth-díjas zongoraművész, Balázs János, akik legyen szó sanzonról vagy komoly zenéről, minden műfajban otthonosan mozognak.

Forrás és fotó: veszpremfest.hu

Kapcsolódó

Idén is három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál

Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál, amely ma kezdődik a
Elolvasom

Fenyő Miklós-emlékpadot avattak Zamárdiban

Emlékpadot avattak Fenyő Miklós, a Hungária együttes januárban elhunyt alapítója tiszteletére Zamárdiban; a
Elolvasom

Visszatér a STRAND CITY Zamárdiba

Augusztus 19-22. között a STRAND Fesztivál idejére egy teljesen új város születik a Zamárdi szabadstrandon,
Elolvasom