Blokk buktatta le a botcsinálta betörőt

Másfél éves börtönbüntetés lett a jutalma a férfinak, aki márciusban feltört két siófoki nyaralót, hogy az egyikben életvitelszerűen tartózkodhasson. A Somogy Megyei Főügyészség információi alapján a helyi rendőrségnek egy blokk alapján sikerült felgöngyölítenie a szálakat, amelyek egyenesen az adott üzlet biztonsági kameráihoz vezettek.

A korábban már többször is büntetett 47 éves férfi márciusban befeszítette az egyik siófoki üdülő ajtaját, majd néhány napig az ingatlanban lakott, miközben az ott található gázpalackok felhasználásával fűtött. Amikor a kifogyott a gázból, akkor betört a szomszédos nyaralóba is, ahonnan gázpalackot, valamint egy olajradiátort vitt át ideiglenes szállására.

A férfi később oly módon akart pénzhez jutni, hogy az egyik nyaralóból két kerékpárt is eltulajdonított, majd az egyiket eladta. Miután a tulajdonosok észlelték a betöréseket, a siófoki nyomozók rövid időn belül elfogták az elkövetőt, akit úgy tudtak beazonosítani, hogy az elkövető egy vásárlásról kiállított blokkot is hátrahagyott, mely alapján a rendőrök felkeresték üzletet, és a biztonsági kamera felvételek megtekintése alapján kiszűrték, hogy a blokkon szereplő időpontban ki vásárolt ott, amivel egyúttal kiderült az is, hogy ki költözött be hívatlanul a nyaralóba.

Az őrizetbe vétel után a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte. A bíróság másfél év börtönre ítélte a férfit, de büntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért jelentett be fellebbezést – áll az ügyészség közleményében, melyről a 24.hu számolt be.



Kapcsolódó

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő viselheti 2026-ban az év élőhelye címet - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye
Elolvasom